Hirdetés

2008. január 14., hétfő

19. A két félteke eltérő szerepe az információ-feldolgozásban

19. A két félteke eltérő szerepe az információ-feldolgozásban

Lateralizáció:

Az agy két féltekéj bizonyos aktivitások tekintetében specializálódott.

Minden emberre jellemző, hogy az egyik féltekéje aktívabb (ált. bal). A lateralizáltság nemtől, kezességtől, és még jópár dologtól függ. A téri figyelem az aktívabb féltekével ellentétes oldalra irányul.

A beszéd motoros része és a kommunikáció motoros része 95%-ban a bal féltekéhez kötődik.

Wada-teszt: altató fecskendezése a féltekékbe

Split-brain, Broca és Wernicke kutatásai (beszédzavarok)

2 párhuzamos figyelmi rendszer lézeik, de a kettő interferencia nélküli működéséhez nagyon pontos integráció szükséges.

Hemiszfericitás: féltekei munkamegosztás

Jobb félteke:

rajzolás, nonverbális jelek felismerése a beszédben, környezeti zajok

azonosítása, random formák azonosítása tapintás során, érzékenység

a beszéd hangzására, fenntartó aktivitás, érzelmek érzelmi színezete

ének és melódiaképzés, térlátás, muzikalitás, arcfelismerés, moralitás, holisztikus (egészet szemléli), ösztönös, divergens, képzelőerő, kreativitás, humorérzék

Bal félteke:

szavak vizualizálása, beszédhangok felismerése, ismert formák azonosítása tapintás útján, mondatmegértés és mondatalkotás, éberségi mozzanatok és fókusz, érzelmek jelentésének megértése ill. azonosítása

érzelmeket jobban mutatja, beszéd, logika, analitikus, algebrikus, intellektuális, következtető, racionális, objektív, időérzék

Agyi asszimetria:

· Bal félteke nagyobb (minor!)

· Bal félteke a domináns általában.

· Az agy jobb oldala elől fejlettebb, a bal hátul.

· A bal homloki lebeny kisebb.

· Bal oldali látórégiók kiterjedtebbek.

A tesztoszteron gátolja a bal félteke idegsejtjeinek differenciálódását, ezért kezdenek el hamarabb beszélni a lányok.

A beszédközpont az emberek 95%-ban a bal féltekében van. Lenneberg szerint 5 éves korig nem eldöntött, hol lesz a beszédközpontunk.

Kezesség:

Tekintés-irány vizsgálatok: A jobbkezes ember verbális kérdésnél jobbra, téri kérdésnél balra néz.

A jobbkezesség részleges oka lehetett a balféltekés beszédközpont kialakulásának. A lábunk is asszimetrikus. Állatoknál is jelentkezik végtag-asszimetria.

Balkezesség: örökletes vagy hormonális befolyás hat rá, de még az is, hogy a magzat hogy feküdt a mamijában. A balkezesek 50%-ának beszédcentruma mindkét féltekében megtalálható, másik felének jobb vagy bal féltekében leledzik.

Az elsőszülött vagy a negyedik nagyobb valószínűséggel lesz balos, mint a többi.

Balkezesség pozitívuma: a jobb félteke térelképzeléseinek gyors végrehajtása a bal kéz által (sok művész balkezes).

19. tétel: A két félteke eltérő szerepe az információfeldolgozásban

19. tétel: A két félteke eltérő szerepe az információfeldolgozásban


Az agyban a két félteke között aszimmetriák találhatók. A bal félteke ált. nagyobb, mint a jobb. A jobb félteke sok hosszú, egymástól elkülönült agyi területeket összekapcsoló idegrostot tartalmaz, a bal agyfélteke viszont rövidebb, egy-egy területen belüli gazdag kölcsönkapcsolatokat biztosító rostokkal rendelkezik.

Féltekei lateralizációés dominancia:

A féltekék funkcionális aszimmetriáját a lateralizáció fogalmával fejezzük ki. A lateralizáció azt jelenti, hogy az élmények feldolgozására ( eltérő módon ) mindkét félteke alkalmas, megadja azonban, hogy egy adott funkcióra vonatkozóan melyik félteke túlsúlyával számolhatunk.
A dominancia általános értelemben használható a lateralizáció szinonímájaként, de a klinikai gyakorlatban domináns féltekének a beszédet és az absztrakt gondolkodást organizáló féltekét, tehát elsősorban a bal oldalit értjük.

Fiziológiás körülmények között az élmények feldolgozása a hemiszfériumok kompetitív interakcióján alapul. A pszichés működések egységét a kommisszurális rostokon keresztül megvalósuló transzfer biztosítja. A komisszurális rostok azonban nem csak információ közvetítő szerepet töltenek be, hanem gátolják a kontralaterális oldal azonos funkciójú neuronrendszereit. A potenciális adottságokat így a másik oldal fejlettebb rendszere és a reciprok inhibíció elnyomja. Az interhemiszferiális gátló impulzusok kiesése az addig látens képességek fokozódását eredményezheti. Ez a féltekék redundanciájának ( tartalék képességének ) egyik alapmechanizmusa.

Hemiszfericitás, féltekei munkamegosztás:
Jobb félteke: rajzolás, nonverbális jelek felismerése a beszédben, környezeti zajok azonosítása,
random formák azonosítása tapintás során, érzékenység a beszéd hangzására,
fenntartó aktivitás, érzelmek érzelmi szinezete, ének és melódiaképzés, térlátás,
muzikalitás, arcfelismerés, moralitás, holisztikus, ösztönös, divergens, képzelőerő,
kreativitás, humorérzék
Bal félteke: szavak vizualizálása, beszédhangok felismerése, ismert formák azonosítása tapintással,
mondatmegértés és mondatalkotás, éberségi mozzanatok és fókusz, érzelmek
jelentésének megértése ill. azonosítása, érzelmeket jobban mutatja, beszéd, logika,
algebrikus, analitikus, intellektuális, következtető, racionális, objektív, időérzék

Sperry split-brain ( hasított agyú ) kísérletei primátákkal és emberekkel. Fontosabb eredmények:

- Szenzoros input csak az egyik féltekét éri el.
- Mindkét féltekének egymástól függetlenül megvan a vizuális érzékelése a hozzá tartozó fogalommal és rövid idejű, ill. hosszútávú memóriával, de a megnevezést csak a bal félteke biztosítja.
- Hasított agyú betegek képesek térben azonos helyzetben levő két teljesen eltérő dolgot egyszerre észlelni.
- A jobb félteke azonosítja és lokalizálja a megérintett tárgyat, de megnevezni nem tudja. A bal félteke verbalizája is.
- A jobb félteke nem tudja verbalizálni a hallási ingereket, de enyhe fokban képes végrehajtani vernális utasításokat.
- A zenei percepció és memória nem zenészeknél a jobb féltekéhez kötött, muzsikusoknál viszont a két félteke eltérő munkamódja miatt a bal félteke részvételével valósul meg.
- A két féltekét egyidejűleg egymásnak elllentmondó feladatokra lehet megtanítani.
- Mindegyik félteke tudatos tapasztalata el van vágva a másikétól.
- Embernél a sebészileg eltávolított nem beszélő félteke rendszerint tagad minden tudatosságot.
- A jobb félteke által irányított feladatvégzést a beszélő félteke gyakran megpróbálja kommentálni.
- Az éppen nem dolgozó félteke is lehet éber és tudja, mi zajlik körülötte ( fejcsóválás, nevetés ).
- Az emóciók hamar átkerülnek ( valószínüleg agytörzsön keresztül ).

Az érzelmek féltekei lateralizációja: A jobb félteke egy adott élményre inadekvátan negatív emóciókkal reagál, depresszív irányú eltolódást okoz az érzelmi életben, ezt a bal félteke kellemesebb, vidámabb hangulattal ellensúlyozza. Az absztrakt gondolkodáshoz tehát a pozitív, a képi gondolkodáshoz inkább a negatív emóciók kapcsolódnak.

Kezesség:
A kezesség specializációján azt értjük, hogy a két kezünk nem egyformán vesz részt a különféle finom, tanult készségmozgásokban. Az ügyesebb kéz végzi a finom mozgást, a másik biztosítja a hátteret ennek.
A jobbkezesek majdnem egyöntetűen bal agyféltekei központtal rendelkeznek ( 96 % ). Ezzel szemben a balkezesek csak 70 %-a balagyú, 15 %-ban mindkét, és 15 %-ban jobb agyféltekéhez kötött a beszédközpont.

Atkinson ( `99.): Pszichológia
Sperry, R. W. (`77.): Az előagyi comissurotómia és a tudatos éberség. In: Barkóczi (`86.): A tudat pszichológiai kérdései. I. kötet
Dúll A., Varga K. (`93): Általános pszichológia gyakorlatok II..

18. tétel: Aktiváció, éberség és teljesítmény, vigilancia

18. tétel: Aktiváció, éberség és teljesítmény, vigilancia

Arousal

Az éberségért az agytörzsi formatio reticularis felelős (felfedezői: Moruzzi & Magoun).

Az aktiváló input nem-specifikus afferens pályákon érkezik, a külső és a belső környezetből egyaránt (ez utóbbi miatt szoros a kapcsolat a limbikus rendszerrel [motivációs-emóciós rendszer]).

Aktiváció és teljesítmény

Yerkes-Dodson törvény: Egerekkel végeztek áramütéses diszkriminációs kísérleteket (az áramütés mértékével az aktiváció szintjét kívánták manipulálni) ® Bonyolult feladatnál a közepes aktiváció a legkedvezőbb, egyszerűnél a magas. A bonyolult feladat érzékenyebb az aktiváció-szintre.

Hebb: Az arousal és a jelzőinger-funkció között Ç alakú összefüggés.

Eysenck kritikája: Nagyon könnyű igazolni, ha csak három aktivációs szinten mérnek teljesítményt, mert csak az a minta nem támasztja alá, ahol a középső a legalacsonyabb; legalább négy szinten kell mérni.

Easterbrook: Minél nagyobb az aktivitás, annál szűkebb a figyelmi fókusz (ez egyszerű feladatnál kedvező, mert ott nem szükséges a széleskörű információ-felvétel).

K: Elsődleges és másodlagos feladat ® Az aktivitás növekedésével az elsődleges feladatban nő a teljesítmény, a másodlagosban csökken/nem változik. DE: Ha az aktivitást büntetéssel (pl. áramütés) vagy szorongással érték el, a teljesítmény nem nőtt; míg ha jutalommal vagy zajszinttel, nőtt. ® Az aktivitási szint nem egységes jelenség!

A magas aktiváció teljesítmény-csökkentő hatása magyarázható azzal is, hogy a vegetatív változások figyelemelterelők.

Fiziológiai mutatók

Jellemző az irány-széttartás (pl. pulzus csökken, pupilla tágul).

Várakozási állapot: pulzus csökken, vázizom-mozgások csökkennek, az EEG-ben CNV (várakozási negatív hullám) jelenik meg.

A pupilla mentális erőfeszítéskor tágul.

® Nem egységes aktiváló mechanizmus!

Broadbent: Alsó és felső szintű aktiváló mechanizmus

Alsó: rutinszerű készségek, döntések; hat rá pl. a zaj, az alvásmegvonás.

Felső: további aktiváló hatást képes kifejteni az alsó szintre; hat rá pl. az alkohol.

A hippokampális théta 2 típusa: válaszoló és önindította aktivitás.

Lindsley: 2 aktiváló rendszer

általános, tónusos

lokalizált

Napi ingadozás

Reggeltől fokozatos javulás, este csökkenni kezd. Összefügg a testhőmérséklet-változásokkal.

A felnőttek közel fele “reggeli” vagy “esti” típus ® ez a preferencia megmutatkozik az észlelésben, teljesítményben.

Vigilancia

A fogalmat Head angol neurológus vezette be.

A vigilancia hosszan fenntartott figyelem. Mackworth definíciója: Olyan állapot, amely biztosítja, hogy bizonyos intenzitású, véletlenszerűen megjelenő környezeti ingerekre meghatározott módon válaszoljunk.

A kutatások a II. v.h. idején kezdődtek (radarfigyelés).

Óra-teszt (Mackworth): a mutató néha kettőt ugrik, ezt kell detektálni.

Fél óra után a helyes detekciók aránya lecsökken. Segít, ha van visszajelzés, ill. ha fél óra megfigyelést fél óra pihenés követ.

A fél órán belül a teljesítmény először gyorsabban, majd egyre lassabban csökken.

A kritériumszint csökken, ha nő a jelek száma.

Az érzékenység csökken, ha az óra-tesztben a folyamatosan mozgó mutató megállásait kell jelezni (tehát a jel megjelenését nem lehet időzíteni). Az érzékenység nő, ha az összingerek száma nő.

A vigilancia-csökkenés magyarázatai

A jelek vételét nem követi megerősítés ® a válaszgyakoriság csökken (Mackworth). A választ nem igénylő ingerekkor kialakult válaszgátlás generalizálódik (Broadbent).

Az aktiváció csökkenése (unalom); a motiváció jelentősége.

Az elvárások változásai (először több ingert vár el, majd idomul a helyzethez).

A vigilancia mérésének 2 szempontja

Modalitás (vizuális / akusztikus)

Szukcesszív / szimultán diszkrimináció

szukcesszív: előzetesen megjelent ingerekhez kell hasonlítani (pl. óra-teszt; fényvillanások egymás után – jelezd, ha eltérő)

szimultán: egyszerre jelen levő ingerek között kell diszkriminálni (pl. több fény egyszerre – jelezd, ha van köztük eltérő; folyamatos hang megváltozását kell detektálni)

18. Aktiváció, éberség és teljesítmény, vigilancia
Kulcsszavak: arousal, az aktivitási szint jellemzői, a vigilancia mérése (Mackworth), aktiváció és teljesítmény összefüggése



Arousal

- Általános definíció: éberség, izgatottság, gerjesztettség. A fiziológiai arousal a z idegi-hormonális rendszer izgalmi szintjére utal.

- EYSENCKnél a fiziológiai arousal közrejátszik az extroverzió dimenzión elfoglalt hellyel. Az általában alacsony kérgi arousallal rendelkező egyének extrovertáltabbak, mert az optimális arousal szint eléréséhez igénylik a gazdag ingerkörnyezetet. A kérgi arousal szabályozásáért pedig az ARAS, azaz a formatio reticularis felszálló ága felelős. (Ascendens Reticulation Activation System)

· Az éberségért az agytörzsi formatio reticularis felelős (felfedezői: Moruzzi & Magoun).

· Az aktiváló input nem-specifikus afferens pályákon érkezik, a külső és a belső környezetből egyaránt (ez utóbbi miatt szoros a kapcsolat a limbikus rendszerrel [motivációs-emóciós rendszer]).

Aktiváció és teljesítmény

- Általános fogalma: A központi ir. által közvetített állapot meghatározása, amely az alvás, ill. álmosság és túlzott izgatottság között váltakozik és amely optimális, átlagos kifejeződés esetén a figyelem, az éberség, gyors információfeldolgozás, reakció- és teljesítőképesség alapját képezi. Az aktiváció és a teljesítmény között Ç alakú kapcsolat áll fenn (ld. YERKES-DODSON törvény) - a túl alacsony vagy túl magas aktiváció teljesítmény romlást eredményez.

· Yerkes-Dodson törvény: Egerekkel végeztek áramütéses diszkriminációs kísérleteket (az áramütés mértékével az aktiváció szintjét kívánták manipulálni) --> Bonyolult feladatnál a közepes aktiváció a legkedvezőbb, egyszerűnél a magas. A bonyolult feladat érzékenyebb az aktiváció-szintre.

· Hebb: Az arousal és a jelzőinger-funkció között Ç alakú összefüggés.

· Eysenck kritikája: Nagyon könnyű igazolni, ha csak három aktivációs szinten mérnek teljesítményt, mert csak az a minta nem támasztja alá, ahol a középső a legalacsonyabb; legalább négy szinten kell mérni. (Nyugi, ezt én sem értem…)

· Easterbrook: Minél nagyobb az aktivitás, annál szűkebb a figyelmi fókusz (ez egyszerű feladatnál kedvező, mert ott nem szükséges a széleskörű információ-felvétel).

· K: Elsődleges és másodlagos feladat --> Az aktivitás növekedésével az elsődleges feladatban nő a teljesítmény, a másodlagosban csökken/nem változik. DE: Ha az aktivitást büntetéssel (pl. áramütés) vagy szorongással érték el, a teljesítmény nem nőtt; míg ha jutalommal vagy zajszinttel, nőtt. --> Az aktivitási szint nem egységes jelenség!

· A magas aktiváció teljesítmény-csökkentő hatása magyarázható azzal is, hogy a vegetatív változások figyelemelterelők.

Fiziológiai mutatók

· Jellemző az irány-széttartás (pl. pulzus csökken, pupilla tágul).

· Várakozási állapot : pulzus csökken, vázizom-mozgások csökkennek, az EEG-ben CNV (várakozási negatív hullám) jelenik meg.

· A pupilla mentális erőfeszítéskor tágul.

--> Nem egységes aktiváló mechanizmus!

· Broadbent: Alsó és felső szintű aktiváló mechanizmus

1. Alsó: rutinszerű készségek, döntések; hat rá pl. a zaj, az alvásmegvonás.

2. Felső: további aktiváló hatást képes kifejteni az alsó szintre; hat rá pl. az alkohol.

· A hippokampális théta 2 típusa: válaszoló és önindította aktivitás.

· Lindsley: 2 aktiváló rendszer

1. általános, tónusos

2. lokalizált

· Napi ingadozás jellmzi

· Reggeltől fokozatos javulás, este csökkenni kezd. Összefügg a testhőmérséklet-változásokkal.

· A felnőttek közel fele ``reggeli' vagy ``esti' típus --> ez a preferencia megmutatkozik az észlelésben, teljesítményben.

Vigilancia

· A fogalmat Head angol neurológus vezette be.

· Általánosan neurofiziológiai értelemben (az éberség szinonímájaként) fokozott válaszkészség állapota, melyet az ARAS közreműködésével, az agytörzsön és a köztiagyon át a nagyagyba befutó impulzusok váltanak ki. Az impulzusok ingerlésénél az éberségi szintet növelik, és így szabályozó körként működnek. Pszichológiai értelemben a megnövekedett teljesítőképesség állapota.

· A vigilancia hosszan fenntartott figyelem. Mackworth definíciója: Olyan állapot, amely biztosítja, hogy bizonyos intenzitású, véletlenszerűen megjelenő környezeti ingerekre meghatározott módon válaszoljunk.

· A kutatások a II. v.h. idején kezdődtek (radarfigyelés).

· Óra-teszt (Mackworth): a mutató néha kettőt ugrik, ezt kell detektálni.

· Fél óra után a helyes detekciók aránya lecsökken. Segít, ha van visszajelzés, ill. ha fél óra megfigyelést fél óra pihenés követ.

· A fél órán belül a teljesítmény először gyorsabban, majd egyre lassabban csökken.

· A kritériumszint csökken, ha nő a jelek száma.

· Az érzékenység csökken, ha az óra-tesztben a folyamatosan mozgó mutató megállásait kell jelezni (tehát a jel megjelenését nem lehet időzíteni). Az érzékenység nő, ha az összingerek száma nő.

· A vigilancia-csökkenés magyarázatai

1. A jelek vételét nem követi megerősítés --> a válaszgyakoriság csökken (Mackworth). A választ nem igénylő ingerekkor kialakult válaszgátlás generalizálódik (Broadbent).

2. Az aktiváció csökkenése (unalom); a motiváció jelentősége.

3. Az elvárások változásai (először több ingert vár el, majd idomul a helyzethez).

· A vigilancia mérésének 2 szempontja

1. Modalitás (vizuális / akusztikus)

2. Szukcesszív / szimultán diszkrimináció

a) szukcesszív: előzetesen megjelent ingerekhez kell hasonlítani (pl. óra-teszt; fényvillanások egymás után - jelezd, ha eltérő)

b) szimultán: egyszerre jelen levő ingerek között kell diszkriminálni (pl. több fény egyszerre - jelezd, ha van köztük eltérő; folyamatos hang megváltozását kell detektálni)

17. Párhuzamos illetve szelektív információ-feldolgozás

17. Párhuzamos illetve szelektív információ-feldolgozás

Fokális figyelem mûködése esetén a feldolgozás kitüntetett (ld. elõzõ tételekben: fókuszált figyelem). Neisser modelljében itt mûködnek a sémák által vezérelt felülrõl lefelé irányuló folyamatok, Schneider és Shiffrin modelljében pedig kontrollált folyamatok.
Az ilyen, s hasonló megközelítésekben közös, hogy olyan folyamatokat állítanak szembe egymással melyek közül - egyfelõl - több is végbemehet egyidejûleg anélkül, hogy a teljesítmény romlana, másfelõl pedig olyanokat amelyek mûködésekor interferenciajelenségek lépnek fel. A két típust gyakran a vizuális keresés módszerével illusztrálják:

· pl. Schneider és Shiffrin (1977): néhány betûbõl/számból álló emlékezeti ingert kapnak a ksz-ek, majd hasonlóan tesztingert, melyrõl kellett állapítaniuk, hogy tartalmaz-e valamit az elõbbi emlékezeti inger elemeibõl. Az ilyen feladatokban egymás után (szekvenciálisan) hasonlítódnak össze a tesztingerek és az emlékezeti ingerek tagjainak reprezentációi. Amikor összeillést talál, leáll a folyamat, nem történik meg minden lehetséges összehasonlítás (önbefejezõ szeriális modell). Ha csak egyetlen tesztingert adnak, és az emlékezeti inger bármely eleme lehet tesztinger, akkor vlamennyi összehasonlítás megtörténik (szeriális önbefejezõ feldolgozási modell).

· A folyamatok másik csoportja párhuzamosan zajlik le, nem interferálnak egymással. Mennyiségük növekedésével nem változik lényegesen a lezajlás ideje. Ilyennek tartják az események gyakoriságának regisztrálását, vagy az elemi sajátságok/jegyek detektálását. Vannak olyan folyamatok is, amelyek csak gyakorlás után válnak automatikussá.

Az információfeldolgozás modelljeit lehet csoportosítani aszerint is, hogy milyen típusú számítógép metaforát használnak az emberi korlátozott kapacitású info.feldolgozó és viselkedésszervezõ rendszerre:

· egyprocesszoros, általános célú számítógép (bármi okozhat interferenciát)

· a mûködéseket részlegesen önálló modulok együttese végzi. A gyakorlással egyre kevesebb szükség van a központi végrehajtó szint beavatkozására (hiba esetén ez szervezi újra a viselkedést). Interferencia akkor van, ha a feladatok ugyanazta a speciális processzort veszik igénybe.

Posner és Snyder modellje:

A korai szelekciós mûködések közé sorolható az elõfeszítés jelensége (egy inger a rákövetkezõ ingerek feldolgozására hatással van- ált. serkenti). A HTM-ben lévõ egységek (reprezentációk) kapcsolatban állnak egymással. Egy egység aktiválása fokozza a szomszédos egységek aktivitási szintjét. A jelentéssel bíró egységek esetén a szomszédság jelentésbeli hasonlóságot jelent, ha ilyen aktiválódik, akkor ez szétterjed a vele jelentésel rokonságban lévõ egységekre (a szétterjedõ aktiváció gyors, nem szándékos, és nem interferál más egységek izgalmi állapotával). Egy egység aktivációja fokozódhat ilyen automatikus aktiv-val, vagy szándékos figyelem útján. Utóbbi lassabb, akaratlagos és gátló hatással bír más egységek mûkösésére.
Az elõfeszítés a terjedõ aktiváció illusztrációjának tekinthetõ - automatikus - a rá ható gátló folyamat késõi (késõi szelekció).
Ha a preferált info.feldolgozás példájának tekintjük, akkor a korai szelekció merül fel.

Az info.feldolgozás folyamatok sorát jelenti. Lezajlásuk valamilyen rendszert követ.
a) Szakaszelméletek: Sternberg (1981) . Az információfeldolgozáshoz szükséges idõ tagolható. Egy mûvelet akkor kezdõdik el, amikor az azt megelõzõ befejezõdik, és eredményeit a következõ rendelkezésére bocsátja.
b) Folyamatos feldolgozási elmélet: a mûveletek már befejezõdésük elõtt hatást gyakorolhatnak más folyamatokra. Az ilyen elméletek abban különböznek, hogy mekkora info.adag áramlását engedik meg a mûveletek között.
Eriksen és Schultz (1979) modellje: A válaszrendszer aktivációja nem vár addig, amíg az észlelés végeredménye fokozatosan kialakul - a válasszervezés már közben megkezdõdik. A kezdeti infok alapján még több alternatív válaszlehetõség van - az adatok akkumulációjával ez szûkül. Minél jelentõsebb egy válasz elõfeszítése, annál jelentõsebben gátolja az alternatív válaszokat.

Téves cselekvések:

Általában figyelmi hibák húzódnak meg mögöttük. Reason és Mycielska (1982) naplóvizsgálatok alapján a téves cselekvések 5 fõ típusát találták:
1, tárolási tévedések: a szándékokét és cselekvéseket felejtették el, vagy idézték fel helytelenül
2, ellenõrzési tévedések: a cselekvések tervezett sorozatát nem ellenõrizték elég alaposan
3, alprogramhibák: a cselekvések összetevõinek újrarendezésénél más komponenseket helyettesítettek be, vagy néhányat kihagytak
4, diszkriminációs tévedések: összekeverik az ingertárgyakat
5, programösszeállítási hibák: hibásan kapcsolják össze a cselekvéseket


Norman elméleti modellt javasolt ezek magyarázatára: a cselekvéseket hierarchikusan szervezõdõ szervezett tervek (sémák) határozzák meg. A legfelsõ szintû sémák az általános célt reprezentálják. A sémák aktivációs szintjét az aktuális szándékok és a környezeti feltételek határozzák meg. Téves csel-ek 3 fõ oka:

· a szándék kialakításában történik tévesztés

· egy séma helytelenül aktiválódik

· nem a megfelelõ séma határozza meg a cselekvést

A téves csel-ek többsége túltanult, begyakorolt tevékenységek közben fordulnak elõ. Reason (1979) magyarázata erre a látszólagos ellentmondásra:

· Zárt hurokkal rendelkezõ, vagy visszacsatolásos szabályozás: a figyelmi rendszer vizuális vagy más visszacsatolást használ a viselkedés követésére.

· Hosszú gyakorlás után ezt felváltja egy nyitott hurkú szabályozás: a motoros teljesítményt motoros programok, instrukciósorozatok szabályozzák. Ez felszabadítja a központi feldolgozó erõforrásait más tevékenységek számára. Elõnye: a figyelmi rendszert nem foglalja le teljesen az épp futó folyamat. Hátránya: a nyitott szabályozásból nem biztos, hogy vissza tud térni a zártba, ha szükséges lenne. Ilyenkor az egyidejûleg folyó mentális tevékenység olyannyira lekötheti a figyelmet, hogy az a "kritikus döntési pontoknál" nem tud visszakapcsolni az eredeti feladathoz.



16.tétel: Automatikus és figyelmi folyamatok. Az orientáció

16.tétel: Automatikus és figyelmi folyamatok. Az orientáció


A megosztott figyelmet úgy tanulmányozzák, hogy két vagy több egyidejű ingert mutatnak fel, és olyan instrukciókat adnak, hogy a személynek minden ingerre figyelni és válaszolni kell. Így információ nyerhető az egyén feldolgozási korlátairól, a figyelmi mechanizmusokról és kapacitásukról.

Hampson: A fókuszált és a megosztott figyelem bizonyos mértékben hasonlítanak egymásra - bármi, ami minimálisra csökkenti a folyamatok közötti interferenciát, azzal jár, hogy akár szelektív módon, akár együttesen könnyebben megbirkózunk velük. Egyes elméleti szakemberek szerint egyetlen többfunkciós központi feldolgozó vagy végrehajtó van, ennek a korlátozott kapacitására világít rá a teljesítményromlás a megosztott figyelmi feladatban. Más tudósok szerint több specifikus feldolgozási erőforrással rendelkezünk, és két feladat között nem lesz interferencia abban az esetben, ha különböző feldolgozási erőforrásokat használnak.

Sterzinger klasszikus vizsgálata (1928): A k.sz-eknek felolvastak egy történetet, miközben egyjegyű számokból álló oszlopokat kellett összeadniuk. Ezután le kell írniuk, amire a történetből emlékeznek. A két teljesítmény százalékos eredményeinek mértani közepét vette. Csoportjának áltagértéke 0.6. (Dambach hasonló tesztekkel néhány 1 fölötti mutatót is kapott, amely azt jelenti, hogy egy feladatot jobban végeztek a másikkal kombinálva, mint anélkül.

A megosztott figyelmi feladatban a teljesítményt 3 tényező befolyásolja leginkább: a feladatok hasonlósága, a feladat nehézsége, és a gyakorlás.

A feladatok hasonlóságának több fajtája lehet: Két feladat között akkor lép fel interferencia, ha 1. Ugyanabban a modalitásban szerepelnek az ingerek, 2. a feladatok a feldolgozás ugyanazon szakaszait alkalmazzák, 3. hasonló emlékezeti kódokra támaszkodnak, 4. a válasz hasonlósága is fontos. Kritika: Hiányzik a hasonlóság kielégítő meghatározása és mérése.

A gyakorlás hatása: Spelke, Hirst és Neisser (1976) vizsgálata során két diák négy hónapon keresztül feladatokat gyakorolt, pl.: novellákat olvastak, és ugyanakkor diktált szavakat írtak le. A kutatók szerint a figyelem igazi megosztását valósították meg, képesek voltak egyidejűleg jelentést kivonni abból amit olvastak, és abból amit hallottak. Az eredmények többféle értelmezése lehetséges: 1. A diktálásos feladat automatikusan történt, így csak kevéssé vette igénybe a kognitív rendszer kapacitását. - cáfolat: A személyek értették amit írtak. 2. Az olvasás és az írás között a figyelem gyorsan váltakozott. - cáfolat: Ez csak akkor lenne lehetséges ha az olvasott szöveg egyszerű lenne, tele redundanciával, de kevésbé redundáns szövegnél is jó volt a teljesítmény. Későbbi kutatások: Az olvasott feladat igen nagy rugalmasságot biztosít a személyek számára abban a tekintetben, hogy mikor figyeltek az olvasott anyagra. Ez lehetővé teszi a figyelem folyamatos váltakozását, jobban, mint egy olyan feladatban, ahol pillanatról pillanatra ellenőrzik a személy feldolgozási tevékenységét.

A fenti kutatásra nem egészen igaz, hogy kellő gyakorlással a teljesítmény romlása kiküszöbölhető, mivel amikor a személyt egyedül a diktálási feladatban ellenőrizték, akkor kevesebb mint a fele hibát ejtette, mint az egyidejű feladatnál.

A gyakorlás miért segít? 1. A személyek új stratégiákat fejlesztenek ki az egyes feladatok elvégzéséhez, melyek minimálisra csökkentik a feladatok közötti interferenciát. 2. A gyakorlat függvényében csökkenhet az igénybevétel, mellyel a feladat a figyelmi, vagy már központi erőforrásokat megterhel. 3. Míg kezdetben a feladat számos specifikus feldolgozási erőforrást igényelhet, a gyakorlat gazdaságosabb működési módokat tesz lehetővé, melyek kevesebb spec erőforrásra támaszkodnak.

A feladat nehézsége: A nehézség fogalma eléggé homályos, és a hatása két egyidejű feladat esetében nem mindig felel meg a várakozásoknak. Ennek egyik oka - Norman és Bobrow (1975) - Vannak adatkorlátozott és erőforráskorlátozott folyamatok. Az előbbinél a feladatra fordított erőforrások mennyiségének növelése javítja a teljesítményt. Az utóbbinál a probléma az ingerek gyenge minőségében vagy a memóriában lévő elégtelen információban rejlik. Ha az egyik feladat nehézségét növeljük, a teljesítmény a másik feladatban csak akkor romlik, ha többleterőforrásokat mozgósítunk a nehezített feladat számára, ha adatkorlátozottságról van szó, akkor más eredmények.

Az erőforrások igénybevétele két egyidejűleg végzett feladat esetén nem egyezik meg annak az összegével, amit a két feladat külön-külön végzése jelent, mert ha egyszerre két feladatot kell végezni, az gyakran új igényeket jelent a koordináció és az interferencia elkerülése szempontjából.

Elméleti magyarázatok: Központi kapacitás vs. modularitás

Az egyik lehetséges magyarázat: Létezik egy központi feldolgozó, amely tevékenységek széles körében alkalmazható, és szigorúan korlátozott kapacitással rendelkezik. Az, hogy két feladatot milyen sikerrel tudunk egyszerre végezni, attól függ, hogy a feladatok mennyire veszik igénybe a korlátozott erőforrásokat. Ha a két feladat összesített igényei nem mennek túl a teljes központi kapacitás erőforrásain, akkor nem lép fel interferencia, ha túllépnek, akkor teljesítményromlás van. A teljesítményeket a komplementaritás elve határozza meg, (Norman és Bobrow, 1975) mely szerint ha növeljük a felhasznált erőforrásokat az egyik feladat számára, akkor ez arányos csökkenéssel jár a rendelkezésre álló erőforrásokban a másik feladat esetében. Ezek az elméletek a feladatok nehézségi szintjét a központi erőforrások igénybevételének függvényében határozzák meg. De, a nehézség hatását sokszor elmossák valójában a feladatok közötti hasonlóságból eredő hatások. Ennek hatására sok szakember a központi figyelmi rendszer puszta létezését is tagadja: pl.: Allport 1980.

Kognitív neuropszichológiai álláspont : A feldolgozási rendszer moduláris, azaz számos viszonylag független feldolgozóból vagy modulból áll. A rendszer sok specifikus feldolgozási mechanizmust tartalmaz, két feladat közötti hasonlóság mértéke fontos, mivel a hasonló feladatok versenyeznek ugyanazokért a modulokért, így kölcsönösen interferenciát hoznak létre, míg az eltérő feladatok eltérő mechanizmusokat alkalmaznak.

A két fenti elmélet szintézisére törekszik Baddley (1986), Norman és Shallice (1980). A különböző folyamatok hierarchiába szerveződnek. A központi feldolgozó a hierarchia tetején helyezkedik el, ez koordinálja a viselkedést. E szint alatt specifikus feldolgozási mechanizmusok vannak, melyek egymástól viszonylag függetlenül működnek.

Automatikus feldolgozás

Bizonyos feldolgozási tevékenységek hossza gyakorlás eredményeképpen nem veszik igénybe a központi feldolgozót, azaz automatikussá válnak. Az automatikus folyamatok gyorsak, nem csökkentik a kapacitást más feladatok számára, nem hozzáférhetőek a tudat számára, elkerülhetetlenek, azaz mindig megjelennek, ha egy inger jelen van.

Shriffin és Schneider (1977) elmélete : Megkülönböztetik a szabályozott és az automatikus folyamatokat. A szabályozott folyamatok: korlátozott kapacitással rendelkeznek, figyelmet igényelnek, és rugalmasan alkalmazkodnak a változó körülményekhez . Az automatikus folyamatoknak nincsenek kapacitás-korlátaik, nem igénylenek figyelmet, és nagyon nehezen módosíthatóak, ha már egyszer megtanultuk őket.

Kísérlet: A személyek néhány betűt memorizálnak (memóriahalmaz), utána egy képernyőn néhány elemet mutattak, el kellett dönteni, hogy ezek között szerepeltek-e a memóriahalmaz egyik eleme. Az összekapcsolás módját variálták: konzisztens összekapcsolásnál csak mássalhangzókat használtak a memóriahalmazban, és csak számokat disztraktorként a képernyőn - így a személyek tudták, hogy a képernyőn megjelenő mássalhangzónak a memória halmaz elemének kell lennie. A változó összekapcsolás i feltételben a számok és a mássalhangzók vegyesen alkották a memóriahalmazt, és a képernyő disztraktor elemeit. Az elemek száma nagy hatással volt a döntési sebességre a változó feltételben - szabályozott folyamatok. A konzisztens összekapcs. feltételben semmilyen hatása nem volt az elemek számának - automatikus folyamatok - ezek tanulás során fejlődtek ki. (2100 próba). Ezek gyorsabbak és hatékonyabbak, mint a szabályozottak, de rugalmatlanságuk ronthatja a teljesítményt, ha változás áll be a környezeti feltételekben. Amikor fordított konzisztens összekapcsolásra váltottak, akkor 1000 próba kellet, hogy a teljesítmény visszatérjen a kísérlet elején mutatottra.

A figyelmet sikeresen meg lehet osztani, ha automatikus folyamatokat alkalmazunk, de a fókuszált figyelem esetében a szabályozott folyamatok meg tudják akadályozni a nem kívánt feldolgozást, az automatikus folyamatok rontják a teljesítményt, mivel automatikus válaszok jönnek létre a figyelmen kívül hagyandó ingerekre.

Kritika: Az, hogy a gyakorlat automatikus tevékenységhez vezet, még nem mondja meg, hogy ugyanazt végezzük-e sokkal hatékonyabban, vagy teljesen új folyamatokat alkalmazunk-e a tevékenység során. Cheng szerint a fenti eredmények nagy része a feladat újrastrukturálásán alapul.

Norman és Shallice (1980) elmélete: A működésnek 3 szintjét különítik el: 1. Teljesen automatikus feldolgozás, melyet sémák szabályoznak, azaz szervezettek; 2. részlegesen automatikus feldolgozás, mely akaratlagos irányítás és tudatos szabályozás nélküli versengési tervet tartalmaz, amely arra szolgál, hogy a sémák közötti konfliktusokat feloldja; kiválasztja a sémák közül azt, amely legjobban megfelel a környezetnek, és az érvényes prioritásoknak. Ezeknek jobban tudatában vagyunk, mint a teljesen automatikus folyamatoknak. 3. ellenőrző figyelmi rendszer akaratlagos szabályozása. Ez a döntéshozatalban és a hibaelhárításban játszi szerepet, és új helyzetekben rugalmas válaszokra ad lehetőséget.

Logan (1988) automatikusságelmélete: A fenti elméletek nem fejtik ki, hogy miért van a gyakorlatnak ilyen hatása, Logan erre is magyarázatot ad. Szerinte 1. Külön emléknyomokat tárolunk minden alkalommal, amikor egy ingerrel találkozunk, és feldolgozzuk. 2. A gyakorlat ugyanazon inger esetében azzal jár, hogy egyre több infot tárolunk az ingerről. 3. A tudásbázis növekedése lehetővé teszi a releváns info gyors, erőfeszítésmentes előhívását. 4. A működés automatikus, amikor korábbi megoldásokat egyetlen lépéssel, közvetlenül előhívunk, gyakorlás hiányában, gondolkodás, szabályok alkalmazása szükséges. A gyakorlatban kezdő teljesítményét tehát a tudás hiánya, és nem az erőforrások hiánya korlátozza, csak a tudásbázis változik a gyakorlattal.

Az orientáció

Pavlov: Ha valamilyen új inger jelenik meg, akkor az állat az ingerlés felé fordul, fülét hegyezi, tájékozódik. Ez a ``Mi ez?' reflex, ami az új ingerekre azonnal megjelenő feltétlen reakció.

Szokolov (1960): Orientációs reakciónak nevezte ezt. Ennek funkcionális sajátossága, hogy fokozza a szervezet érzékenységét. A reakcióhoz szenzoros, motoros, és vegetatív változások egyaránt tartoznak, jellegzetesen megváltozik az agyi elektromos tevékenység. Meg kell különböztetni a védekezési reakciótól, ezt az érzékenység csökkenése jellemzi. Mindkét reakciónál növekszik a szimpatikus idegrendszeri dominancia, a bőr elektromos ellenállása csökken, a pupilla mérete nő, az agyi elektromos tevékenylégben deszinkronizáció van. De különbség van a periferiális keringési válaszokban: a védekezési reakciónál általános vazokonstrikció, az orientációs reakciónál a fej területén vazodilatáció van. A megrezzenési (startle) reakciótól is meg kell különböztetni, ennél és a védekezésinél a szívritmus növekszik, az orientációs reakciónál a szívritmus csökken . Itt az imput folyamatok serkentődnek, míg a védekezésinél az output folyamatok.

Szokolov modellje: A szenzoros imput az elvárt ingerlések alapján kialakult mentális modellel kerül összehasonlításra. Az összehasonlító egység (komparátor) működését a hippokampus funkciójának tekinti. Ha össze-nem-illés van, akkor jön létre orientációs reakció, melynek nagysága arányos az össze-nem -illés mértékével. A szenzoros imput a kéregbe kerül, és kollaterálisokkal a fromatio reticularisba. Így létrejönnek a vegetatív és szomatikus változások, és az ingernek megfelelő specifikus válaszok. A retikuláris hatások fokozzák a feldolgozó rendszer érzékenységét. Ha az inger ismétlődik, neurális modell alakul ki, és gátló működések megszüntetik az orientációs reakciót. Az orientációs reakció ismétlések hatására való csökkenése a habituáció.

Grastyán ('60-as évek): állatkísérletek. A hippokampus elektromos aktivitását regisztrálták, a hippokampus téta aktivitását az orientáció megbízható indikátorának tekintették. Az állatnak megszokott lakóketrecében új ingert mutattak - nincs OR. Más apparátusban táplálkozási illetve elhárító feltételes reflexek kondicionálásánál használt feltétlen ingereket mutatták az állatnak megszokott lakóketrecében - nincs OR. Amikor az egyik falon volt a táplálkozási kondicionálás jelzése, a másikon az elhárítási jelzés, és ezeket felcserélték, akkor az állat viselkedéses és agyi mutatók szerint is OR-t mutatott. Ezek szerint az OR a kialakult mentális modellek konfliktusának az eredménye.

Naatanen kísérlete (1978): A személyek fülhallgatón keresztül hosszú sorozatokban azonos hangingereket hallottak, ezalatt könyvet olvastak, vagy szelektíven figyelték a másik fülbe jövő ingereket. Amikor a hangsorozatban kissé eltérő hang jelent meg, akkor frontális területen 170 ms latenciával egy újabb negativitás jelenik meg. (A figyelt fül ingereit a nem figyelt fül ingereitől az eseményhez kötött potenciálok regisztrálásakor a feldolgozási negativitás különbözteti meg.) Ezt össze-nem-illési negativitás nak nevezte, és a neurális modelltől való eltérés indikátoraként értelmezte, ugyanis a modellt kialakító sztenderd ingerek hiányában ez az összetevő nem jelenik meg. Az eltérés detekciója tehát automatikus, létrejöttének nem feltétele, hogy a személy felfigyeljen az inger eltérő voltára. Az összemérésben szereplő reprezentáció a szenzoros akusztikus raktározás, azaz az echoikus emlékezet. Ezt bizonyítja, hogy az ingerek közötti intervallum növekedése esetén az össze-nem-illési negativitás redukálódik. A neuronális modell azonban nemcsak szenzoros, hanem kognitív eredetű is lehet. (Amikor a szabályszerűen növekvő számsorban egy hibát találunk, az OR-t vált ki.) Az OR indikátorai megjelennek akkor is ha a személy nem figyel fel a változásra, tehát az inger nem szignál értékű. Szignál ingerek esetében azonban az orientációs változások eltérnek a nem szignál ingerek esetében tapasztaltaktól.

Az OR-t az ingerek bonyolultsága is befolyásolja. Minél összetettebb, komplexebb egy inger, annál nehezebben épül ki az ingernek megfelelő modell, tehát annál hosszabb lesz ez orientációs periódus, annál később habituálódik.

Az orientációt olyan ingersajátosságok váltják ki, mint az újdonság, az ingerek bonyolultsága a részek össze-nem-illése, melyeket Berlyne kollatív sajátosságoknak nevez.

Az orientáció és ennek nyomán a viselkedéses irányító hatás, a kíváncsiság és az exploráció jelenségeinek kiindulópontja.

Irodalom: Cziegler: A figyelem kognitív pszichológiája 120-136 old.

Woodworth - Schlossberg: 117-120 old.

Eysenk - Keane : Kognitív pszichológia: 120-135 old

16. tétel Automatikus és figyelmi folyamatok. Az orientáció

16. tétel Automatikus és figyelmi folyamatok. Az orientáció

Mindenek előtt különbséget kell tennünk a fókuszált és a megosztott figyelem között. Fókuszált figyelem egy konkrét ingerre való összpontosítást jelent. A fókuszált figyelmet úgy vizsgálják, hogy a kísérleti személyeknek kettő vagy több egyidejű inger közül csak az egyikre szabad válaszolniuk. Ez a módszer segít megérteni a figyelmi kiválasztás módját. illetve a figyelmen kívül hagyott inger sorsát.

A figyelem megosztása azt jelenti, hogy egyidejűleg kettő vagy több különböző tevékenységre összpontosítunk. Ellenben ha az egyik tevékenység automatikus, és tudatos ellenőrzés nélkül megy végbe, illetve ha a kettő egy egységes cselekvéssé fonódik össze, akkor nincs szükség a figyelem megosztására. A megosztott figyelmet is úgy vizsgálják, hogy kettő vagy több egyidejű ingert mutatnak be, de ebben az esetben a kísérleti személynek minden ingerre figyelnie és válaszolnia kell. A megosztott figyelem vizsgálat az egyén feldolgozási korlátairól, a figyelmi mechanizmusokról és kapacitásokról ad hasznos információkat.

Az elméleti magyarázatok közül az egyik azt feltételezi, hogy létezik valamilyen központi feldolgozó. Ez a központi feldolgozó azonban korlátozott kapacitású. Az, hogy két feladat egyidejű megoldása mennyire sikeres, attól függ, hogy mennyire meríti ki ezeket a korlátozott erőforrásokat. (Norman és Bobrow, 1975; Johnston és Heinz, 1978 "ld" Michael W. Eysenck és Mark T. Keane, 1997) A központi-kapacitás elméletek szerint a kettős feladatokban a legfontosabb meghatározó tényező a feladatok nehézségi szintje.

Ezzel szemben a kognitív neuropszichológia azt feltételezi, hogy a feldolgozási rendszer moduláris, azaz számos viszonylag független feldolgozóból, vagy modulból áll. Az elmélet szerint az olyan összetett készségek, mint például az olvasás, számos különböző feldolgozási mechanizmusból állnak. Ez a feldolgozási rendszer nagyszámú specifikus feldolgozási mechanizmust tartalmaz. A hasonló feladatok ugyanazokat a feldolgozási modulokat igénylik, ezért kölcsönösen interferenciát hoznak létre.

A legfőbb különbség a két elmélet között az, hogy míg a központi-kapacitás elmélet egy általános feldolgozási rendszert feltételez, addig a kognitív neuropszichológusok szerint számos specifikus mechanizmus működik a feldolgozásban.

A legtöbb pszichológus (pl. Badley, Norman, Shallice id. Michael W. Eysenck 1997.) azonban nem zárja ki egyik elméletet sem, és a kettő valamilyen szintézisében látja a megoldást. Az alapvető elképzelés az, hogy a különböző folyamatok hierarchikus struktúrába szerveződnek. A központi feldolgozó - vagyis a figyelem - a hierarchia tetején helyezkedik el, ez koordinálja és szabályozza a viselkedést. E szint alatt specifikus feldolgozási mechanizmusok vannak, amelyek egymástól viszonylag függetlenül működnek.

Automatikus feldolgozás

Bizonyos feldolgozási tevékenységek a hosszas gyakorlás eredményeképpen többé már nem veszik igénybe a központi feldolgozót, vagyis a figyelmet, azaz automatikussá válnak.

- Az automatikus folyamatok gyorsak.

- Nem csökkentik a kapacitást más feladatok számára, vagyis nulla figyelmet igényelnek.

- Nem hozzáférhetőek a tudat számára.

- Elkerülhetetlenek, azaz mindig megtörténnek, amikor a megfelelő inger megjelenik.

Shiffrin és Schneider elmélete (1977): Megkülönböztetik a szabályozott és az automatikus folyamatokat.

Szabályozott folyamatok: Korlátozott kapacitással rendelkeznek, figyelmet igényelnek, rugalmasan alkalmazkodnak a változó körülményekhez.

Automatikus folyamatok: Nincsenek kapacitás korlátai, nem igényelnek figyelmet, nehezen módosíthatóak, ha már egyszer megtanultuk őket.

Norman és Shallice elmélete (1980): Figyelembe veszi az automatikus és a részlegesen automatikus folyamatok közötti különbséget. A működés három szintje:

- Teljesen automatikus feldolgozás, melyet a sémák szabályoznak.

- Részlegesen automatikus feldolgozás, mely akaratlagos irányítás és tudatos szabályozás nélküli versengési tervet tartalmaz. A versengési terv arra szolgál, hogy a sémák között fellépő konfliktusokat feloldjuk.

- Ellenőrző figyelmi rendszer akaratlagos szabályozása.

Ez az elmélet ellentétben az előző elmélettel egyetlen szabályozó rendszer helyett, két különálló szabályozó rendszert feltételez (versengési terv, ellenőrző figyelmi rendszer).

Orientáció (felfigyelés)

Pavlov: feltételes reflex kísérletei közben (csengő, étel, kutya) a kutya más, váratlan ingerre is felfigyelt, illetve ezen inger közben abbamaradt a feltételes válasz (nyálelválasztás). A kutya az új ingerre figyelt (pl. valaki benyitott a laboratóriumba).

Szokolov nevezte el az ilyen viselkedést orientációs reakciónak. A szervezet érzékenysége ilyenkor megnő, a reakciót kiváltó változásokra. A reakció annak jele, hogy az idegrendszer detektálja az ingerlés megváltozását, azaz az ingert megkülönböztette a másiktól. Az orientációs reakció a szervezet egészét érinti. A szimpatikus rendszer fokozódik.

Kérdések:

- Mi váltja ki?

- Egységes reakció-e?

Szokolov: az orientációs reakció mögött olyan folyamat áll, ahol először kialakul egy idegi modell a környezetről. Ha pedig egy olyan inger érkezik, mely nem illik ebbe bele č az össze-nem illés kiváltja az orientációs reakciót. Az orientációs reakció az optimális ingerfelvételt biztosítja. č Elemi tanulási folyamatokhoz kapcsolódik.

Kialakulásához kell: valamilyen idegrendszeri minta (tehát ezt már meg kellett tanulni). Másrészt ha az eredetileg orientációt kiváltó inger ismétlődik, ez is habituálódhat. Az orientációt olyan inger váltja ki, ami nem teljesen új, ami a feldolgozó rendszer számára nem idegen, csak éppen nem az adott szituációhoz tartozik. č Az orientáció tanulás eredménye.

15. Tétel Mentális erőfeszítés és mentális kapacitás, a figyelem megoszthatósága

15. Tétel Mentális erőfeszítés és mentális kapacitás, a figyelem megoszthatósága

A fókuszált figyelem

A fókuszált figyelemmel kapcsolatos kutatások azt vizsgálják, hogy az emberek milyen hatékonysággal képesek bizonyos bemeneteket kiválasztani több inger közül. A vizsgálat módszere általában az, hogy a k.sz.-nek egyidejűleg két vagy több ingert mutatnak és arra kérik őket, hogy csak az egyikre válaszoljanak. Fontos megkülönböztetni a fókuszált figyelmet a megosztott figyelemtől; ez utóbbit úgy vizsgálják, hogy a k.sz.-nek minden ingerre kell figyelnie és válaszolnia. A megosztott figyelem vizsgálata tehát feldolgozási korlátainkról, a figyelmi mechanizmusok kapacitásairól ad információt. Erről a tétel másik fejezetében lesz szó.

Szinte minden fókuszált figyelemmel kapcsolatos kutatás a hallási és a vizuális modalitással foglalkozik:

-A fókuszált hallási figyelmet a nagyrészt a követési (vagy shadowing) technikával vizsgálják:

Az első kutatásokat Cherry végezte. Igen nagy hatással volt rá a koktélparti probléma; hogyan tudunk egyetlen beszélgetést követni még akkor is, amikor egyszerre több ember beszél? Felfedezte, hogy a minket érdeklő szöveg kiválasztásában fizikai külöbözőségeket használunk fel: ilyenek a beszélő neméből adódó különbségek, a hang intenzitása, térbeli helyzete... Ezt bizonyítja, hogy a k.sz.-ek képtelenek voltak szétválasztani két egyidejűleg hallott szöveget, ha mindkettőt ugyanaz a hang mondta. Cherry követési kísérletében az egyik hallási ingert hangos ismétléssel kellett követni, miközben a másik üzenetet folyamatosan játszották a másik fülbe. Azt találta, hogy a figyelmen kívül maradt hallási információ szinte semmilyen feldolgozáson sem ment keresztül; a k.sz.-ek még azt is ritkán észlelték, hogy mikor szól idegen nyelven vagy hátulról visszafelé. Ezzel ellentétben a fizikai változásokat (pl. tiszta hang beillesztése) szinte mindig detektálták.

Broadbentre nagy hatással volt ez az ún. követési paradigma és emellett igencsak inspirálta egy másik kísérlet is, melyben három számjegypárt játszottak le dichotikusan a k.sz.-eknek, vagyis három számjegyet hallottak egymás után az egyik fülben, s eközben három másik számjegyet a másik fülben. A k.sz.-ek egyértelműen aszerint idézték fel a számokat, hogy melyik fülbe érkeztek, s nem párok szerint. Ezeket az eredményeket a következő feltételezések segítségével magyarázza Broadbent elmélete:

-két egyidejűleg bemutatott inger azonos időben egy érzékelő puffertárba jut be

-a két bemenet közül aztán az egyik, fizikai jellemzői alapján egy szűrőn megy keresztül, míg a másik bemenet a pufferban marad további feldolgozás céljából

-a szűrő ahhoz szükséges, hogy megakadályozza a korlátozott kapacitással rendelkező későbbi feldolgozó mechanizmusok túlterhelését.

Így már könnyen értelmezhetők Cherry eredményei; a figyelmen kívül maradt ingert a szűrő elutasítja, így az csak minimális feldolgozáson megy keresztül. A dichotikus feladatban pedig a szűrő az alapján különbözteti meg a bemeneteket, hogy melyik fülbe érkeztek.

Ennek ellenére Broadbent elméletét is lehet kritizálni, nem tudja uis megmagyarázni azt, hogy valójában a figyelmen kívül hagyott ingerek elemzése sokkal alaposabb mint gondolnánk. Ezt bizonyítják az alábbi példák:

-Ha sokat gyakoroljuk a követést (ezt tette Neville Moray, a terület szakértője), idővel képesek vagyunk jól detektálni a nem figyelt üzenet elemeit is.

-Ha a két egyidejűleg bemutatott inger különbözik egymástól (Orwellt kell olvasni és közben képeket és nem szavakat kell tanulni, akkor mindkettőt fel tudjuk dolgozni és nem érvényesül Broadbent szűrőelmélete.

-A jelentést tudatosság nélkül is fel lehet dolgozni; ezt vizsgálta Von Wright. Galvanikus választ észleltek a k.sz.-ek bőrén a figyelmen kívül hagyott üzenetben egy korábban elektrosokkal összekapcsolt szó jelent meg, ez azt jelenti, hogy a figyelmen kívül hagyott üzenetet is feldolgozták mind jelentés, mind hangalak szempontjából, annak ellenére, hogy ennek nem voltak tudatában.

-Végül Gray és Wedderburn azt találták, hogy a dichotikus feladat módosításával jelentősen megváltozhat a felidézés sorrendje; az egyik fülbe azt játszották, hogy: ki 6 ott?; a másikba pedig azt, hogy: 4 megy 1. Ekkor a k.sz.-ek nem fül szerint idézték fel a bemeneteket, hanem az inger jelentése alapján; ki megy ott ? és 4 6 1.

Milyen alternatív magyarázatok léteznek a fenti eredményekre?

-Treisman szerint a figyelmen kívül hagyott információ csupán módosul vagy csökken. Az inger elemzése egy hierarchián keresztül szisztematikusan történik (fizikai jellemzők, szóelemzés, nyelvtani szerkezet, jelentés elemzése). Ha az elégtelen kapacitás nem teszi lehetővé a teljes elemzést, akkor a hierarchia tetején lévő elemzési szintek kimaradnak. Ez az elmélet tehát sokkal rugalmasabban kezeli a szűrőhatás kérdését; a szűrés nem feltétlenül a legkorábbi szakaszban történik

-Deutsch és Deutsch szerint az összes bejövő információt teljes mértékben feldolgozzuk, s a választ egy bemenet határozza meg azon az alapon, hogy milyen mértékben releváns vagy fontos az adott szituációban. Ez egy igen szélsőséges elmélet, sok kritika érte fáleg amiatt, hogy igen gazdaságtalan dolog minden ingert feldolgozni.

-Johnston és Heinz egy sokkal flexibilisebb modellt javasolt, mely szerint a szelekció a feldolgozás számos különböző szakaszánál megtörténhet. Szerintük a feldolgozás minél több szakasza előzi meg a szelekciót, annál nagyobb a feldolgozási kapacitás igénybevétele. Emiatt a a szelekció a lehető legkorábban történik meg.

-A fókuszált vizuális figyelmet általában reflektorfényhez hasonlítják;

LaBerge talált erre meggyőző bizonyítékokat. Vizsgálatában ötbetűs szavakat mutattak a k.sz.-eknek. Az egyik feltételben a középső betűre irányították a figyelmüket, a másikban a szó egészére (a betűt ill. a szót kategorizálni kellett). Alkalomszerűen egy-egy gyors választ igénylő próbaingert helyeztek el az ingersorban. A reflektorelméletnek megfelelően rövidebb volt a reakcióidő, ha a próbainger belekerült a figyelem központi sugarába, mint amikor nem. Ez a figyelmi reflektorsugár a feladat követelményei szerint lehet keskenyebb és szélesebb is. Humphreys megállapította, hogy a reflektorsugár minimális szélessége 5 fok, ekkor a figyelem a sárgafolt közepére fókuszált.

Mi történik a figyelmen kívül hagyott vizuális ingerekkel?

A kérdést Johnston és Dark vizsgálta. Kísérletük eredménye az lett, hogy ha a szemantikai előfeszítő szavak irreleváns helyen (azaz a képernyő nem figyelt részén) jelentek meg, akkor szinte semmilyen hatással nem voltak a tesztszavak azonosítására (ez először olvashatatlanul jelent meg, majd fokozatosan egyre tisztább lett). A tesztszóval azonos előfeszítő szavak is csak akkor segítettek, ha a leghosszabb ideig (5OOms-ig) mutatták őket. Azt mondhatjuk tehát, hogy a figyelmi sugáron kívül nagyon korlátozott mértékű feldolgozásban részesültek az előfeszítő szavak. Persze a figyelmi sugáron belül teljes elemzés alá kerültek.

. Treisman egy jegyintegrációs elméletet javasolt a figyelt és figyelmen kívül hagyott vizuális ingerekre, eszerint;

-Van egy nagyon gyors előzetes, párhuzamos folyamat, mely nem függ a figyelemtől és a környezetben lévő tárgyak vizuális jellemzőit foglalja magába.

-A második, soros módon működő folyamatban a jegyek összekapcsolódnak és tárgyakat hoznak létre (pl. nagy, piros szék).

-Ehhez a fókuszált figyelem adja a ragasztóanyagot, figyelmünk hozza létre a tárgyat a különböző jegyekből.

-A jegyek kombinációját a tárolt tudás is befolyásolhatja (pl. a banán általában sárga).

-A fókuszált figyelem vagy a releváns tudás hiányában a jegyek random módon kapcsolódnak össze és ez gyakran illuzórikus összekapcsolódásokat produkál.

Treisman és Gelade kísérlettel is igazolta ezt az elméletet. Ebben a k.sz.-eknek célegységeket kellett képernyőn detektálniuk. A képernyőn megjelenő egységek száma akkor volt hatással a detektálás gyorsaságára, ha a célegység jegyek kombinációjából állt (pl. zöld színű T betű), ekkor uis fókuszált figyelemre volt szükség. Ha a célegységet egyetlen jegy határozta meg (pl.kék betűt kellett keresni), akkor gyakorlatilag nem számított, hogy hány egység közül kellett detektálni a célegységet.

Treisman és Schmidt pedig számos illuzórikus összekapcsolódást kaptak kísérleteikben amikor a figyelem szétszórt volt és nem fókuszált.

Treisman elméletének kritikusai főleg a soros módon működő jegyösszekapcsolást kritizálták. LaBerge kísérletében például a k.sz.-ek a szó minden betűjére figyeltek egyszerre, nem kellett őket sorosan összekapcsolni. Humphreys kísérletében egy fordított T betűt kellett detektálni úgy, hogy a háttérben normális T betűk voltak. A detektálási időt szinte egyáltalán nem befolyásolta az elterelő ingerek száma. Ez arra utal, hogy a célbetű jegyeit fókuszált figyelem nélkül is össze tudták kapcsolni (egy vertikális és egy horizontális vonal). Valószínűnek tűnik tehát, hogy a soros módon működő figyelem akkor szükséges, amikor nehezebb megkülönböztetni a célingert az elterelő ingerektől.

Mentális erőfeszítés és a figyelem kapacitásmodelljei

A figyelem szűrőelmélete értelmében tehát a figyelem funkciója nem más, mint egy korlátozott kapacitású rendszer védelme; nehogy a rendszer összeroppanjon az információáradat hatására. Kahneman szemléletesen üvegnyak elméletnek nevezte ezt az elgondolást. A figyelem azonban számos folyamatban részt vesz (az észleléstől a viselkedésig), így eleve kétséges, hogy egyetlen ilyen védelemre szoruló korlátozott kapacitású rendszer lenne.

A szűrőelmélet használhatóbb altrenatíváját javasolta ezért Kahneman: ő a figyelem működését mentális erőfeszítésként határozza meg. Szerinte a figyelmi folyamatok preattentív cssoportját olyan folyamatok követik, melyek a mentális összkapacitásból igényelnek egy részt, s ezen folyamatok működését éljük meg mentális erőfeszítésként. Ezt az összkapacitást különböző mechanizmusok vehetik igénybe egyszerre (pl. beszélgetés, vezetés, telefonálás...). Ha az egyik mechanizmus hirtelen nagyobb erőfeszítést követel (mert pl. jön szembe egy kamion), akkor más részkapacitásokat is ennek szolgálatába kell állítani (és ezért abbahagyjuk a beszélgetést). Ezen elméletek szerint a párhuzamosan végzett feladatoknál mutatott teljesítményt a komplementaritás elve határozza meg, azaz, ha növeljük a felhasznált erőforrásokat az egyik feladat számára, akkor ez arányos csökkenéssel jár a rendelkezésre álló erőforrásokban a másik feladat esetében. A kettős feladatok esetében tehát a feladatok nehézségi szintjét az határozza meg, hogy mennyire veszik igénybe az összkapacitást. A mentális erőfeszítés elmélet létrehozásában Kahnemant Freud libidó-elmélete inspirálta; Kahneman is egy általános energetizáló tényezőt feltételez, ez szolgáltatja az erőfeszítéshez az energiát.

Kahneman kritikusai szerint nagyon nehéz értelmezni a központi kapacitás és a mentális erőfeszítés modelljeit, hiszen nem lehet tudni, hogy konkrétan mik hordozzák ezt az energiát és összkapacitást. Talán homunkuluszok, akik egyben irányítják az összkapacitás megosztását is? Igaz, ugyanez a probléma a szűrőelméleteknél is felmerül- ki állítja például át a szűrőt? Ezeknél se nagyon lehet homunkuluszokon kívül mást elképzelni.

A kritika ellenére Kahneman elmélete számos figyelmi folyamat magyarázására alkalmas, néhány példa;

-A vizuális keresési feladatokban mutatott jelenség: a reakcióidő nem nő az átvizsgálandó elemek számának növekedésével, ha a megkeresendő elem kiugrik a többi közül; ekkor uis a feladat nem igényel figyelmi kontrollt és a feladat teljesítése nem terheli a mentális összkapacitást.

-Schneider és Shiffrin kísérletében a k.sz.-ek sokkal gyorsabban végezték el az összehasonlítást, ha tudták, hogy a bemutatott együttes, (amit össze kell vetni a memorizált mássalhangzókból álló együttessel) csak számokat fog disztraktorként tartalmazni, ezért a detektálandó elem mindenképpen a képernyőn megjelenő egyetlen mássalhangzó lesz (ez a konzisztens összekapcsolási feltétel). Így az összkapacitást ez a folyamat nem vette igénybe és ennek megfelelően csak a betűk számának növekedése idézte elő a reakcióidő növekedését, a számok mennyiségének növelése nem. A k.sz.-ek tehát automatikusan nem veszik figyelembe a számokat.

-Végül általában véve az automatizálódást magyarázza jól az összkapacitás-elmélet; az automatikus folyamatok tehát nem terhelik az összkapacitást, ezért az automatizálódás igen imponáló megosztásos teljesítmények produkálását teszi lehetővé (pl.: képesek vagyunk párhuzamosan vezetni és mondatokat megítélni, tudunk telefonálni vezetés közben és Spelke, Hirst és Neisser vizsgálatában két egyetemista néhány hónap alatt megtanult úgy novellákat olvasni, hogy közben diktált szavakat írtak le, sőt idővel képesek voltak arra, hogy a szavak helyett azok kategóriáját írják le. Schneider és Shiffrin mindehhez hozzáfűzi, hogy az automatikus folyamatok rendkívül gyorsan és párhuzamosan működnek, de emellett igencsak rugalmatlanok.

Milyen kritikái, alternatívái vannak a kapacitáselméleteknek?

A kognitív neuropszichológusok azt feltételezik, hogy a feldogozási rendszer moduláris, azaz számos viszonylag független feldolgozóból vagy modulból áll. Ezt bizonyítja egyfelől, hogy agysérülteknél a készségeket alkotó mechanizmusok külön-külön sérülhetnek. A másik bizonyíték a hasonló feladatok elvégzésekor jelentkező interferencia, ekkor uis a hasonló feladatok ugyanazokért a specifikus feldolgozó modulokért versengenek.

A két elmélet szintézise a hierarchikus modell; eszerint a figyelem helyezkedik el a hierarchia tetején és alatta vannak a specifikus feldolgozási mechanizmusok. A figyelem egyfajta központi feldolgozó, mely koordinálja és szabályozza a viselkedést.

Az információfeldolgozás folyamata: emlékezeti letapogatás, szakaszosság és folyamatos feldolgozás

Az emlékezeti letapogatás híres kísérlete Sternberg nevéhez fűződik. Betűsorokat mutatott a k.sz.-eknek, ezeket memorizálni kellett, majd egy-egy betűt mutatott, amiről meg kellett mondani, hogy szerepelt-e a betűsorban vagy sem. Ehhez a kísérlethez Donders nyújtott inspirációt; ő próbált meg belső pszichikus folyamatokat időméréssel jellemezni. Azt találta, hogy ha nőtt a betűsor elemeinek a száma, nőtt a reakcióidő is. Sőt, azt is pontosan meg lehet határozni, hogy egy egység hozzáadása 4Oms-al növeli a reakcióidőt.

Ezek az eredmények arra mutatnak, hogy az információfeldolgozás szeriális és kimerítő jellegű. Szerialitásra az utal, hogy a reakcióidő szabályosan nő az elemszám növekedésével. Ha a feldolgozás párhuzamos lenne, akkor nem nőne a reakcióidő. Az önbefejező feldolgozást is kizárhatjuk, mert ebben az esetben a "nem" válaszok esetében a reakcióidő mindig kétszer olyan gyors lenne, mint az "igen" válaszoknál és Sternberg nem ezt az eredményt kapta. Az "igen" és a "nem" válaszok között annyi volt a különbség, hogy a reakcióidő az "igen" válaszoknál egy picit rövidebb volt, ennek pedig más a magyarázata. Ez a különbség uis nem elég nagy ahhoz, hogy önbefejező feldolgozást feltételezhessünk. A feldolgozás tehát kimerítő jellegű. Első látásra nem tűnik túl gazdaságosnak az, hogy minden esetben végigfutunk a teljes memorizált betűsoron, még akkor is, ha közben találunk egyező betűt. A számítógépszakamberek mégis emellett a megoldás mellett állnak ki; ők is ilyen feldolgozásra programoznának be egy számítógépet, mivel ez a módszer egyszerűbb és hosszú távon gazdaságosabb.

Ennek a szeriális vagy szakaszos és kimerítő feldolgozásnak az alábbi fázisait különíthetjük el:

inger kódolásŢszelektív összehasonlításŢigen/nem döntésŢválaszszerveződés

Sternberg szerint a különböző szakaszokat a feladat változóinak variálásával lehet elkülöníteni. Ha uis két változó hatása additív, akkor egymástól függetlenül a feladatvégzés két külön szakaszára hatnak és így befolyásolják a teljesítményt. Ha két változó kölcsönhatásban van egymással, akkor ugyanarra a szakaszra hatnak. Ezt illusztrálja az alábbi példa; legyen a két változó:-a betűsor elemszáma

-a bemutatott inger olvashatósága

Ha a kettő egymástól függetlenül hat a reakcióidő variabilitására, akkor az elemszám növekedése ugyanúgy hat a reakcióidőre olvasható és nem olvasható ingernél. Ekkor mondjuk, hogy a két változó hatása additív.

Akkor van a két tényező kölcsönhatásban, ha az egyik tényező jobban hat a másik tényező egyik szintjére (pl. az olvashatóság jobban hat magasabb elemszámnál) vagy ha az egyik tényező ellentétes hatást vált ki a másik tényező két szintjén.

Sternbergék e példa esetében azt találták, hogy a két tényező hatása additív.

Sternberg elméletét Broadbent azzal kritizálta, hogy könnyen előfordulhat pl. az, hogy két tényező hatása additív, mégsem ugyanarra a szakaszra hatnak. Broadbent kedvenc példája a mosogatás folyamata. Ennek különböző szakaszai: csap megnyitása, a mosogató teleengedése, a piszkos edény belehelyezése.... Legyen a két változó közül az egyik az, hogy a mosogató már előzetesen valamennyire tele volt töltve, a másik változó pedig legyen az, hogy a mosogatást végző személy mit nevez "telinek". Ez a két tényező egyáltalán nincsen egymással kölcsönhatásban, mégis mindkettő a mosogatás második fázisára hat! Broadbent szerint tehát nem használható egyértelműen az additivitás/kölcsönhatás elemzése a szakaszok meghatározásában.

Most nézzük meg a folyamatos feldolgozás elméletét. A szakaszelméletek tehát azt is előfeltételezik, hogy egy újabb szakasz csak akkor kezdődik el, ha az előző már befejeződött. Ezzel szemben a folyamatos feldolgozás elve szerint a feldolgozás részeredményei azonnal továbbadódnak és így a feldolgozásnak szinte a kezdetétől megtörténik a válaszszervező rendszer előkészítése, előfeszítése. Eriksen erre a fényképelőhívás példáját hozza; folyamatos feldolgozás történik, amikor a folyadékban fokozatosan rajzolódnak ki a fotó körvonalai és mi közben folyamatosan különböző előfeltételezéseket fogalmazunk meg arról, hogy mi lesz a képen, minden kis kirajzolódó részlet azonnal továbbadódik és alakítja elképzelésünket.

Eriksen kísérletileg is igazolta ezt az elgondolást. Ha a "H" betű jelent meg a képernyőn, akkor egy kart balra-; ha az "S" betű jelent meg, akkor a kart jobbra kellett fordítani. A betűk előtt és után azonban más betűket is feltűntetett; vagy ugyanazt a betűt (pl.:HHHHH), vagy hasonló betűket (pl.:KKHKK) vagy az alternatív betűt (pl.:SSHSS). A reakcióidő e két utóbbi esetben nőtt meg. Ennek oka, hogy már a feldolgozás kezdetén megkezdődik az előfeszítés, melynek két mozzanata a megfelelő válasz serkentése és az ellentétes válasz gátlása. Hasonló és alternatív betűk bemutatásakor azért nő a reakcióidő,mert a kezdeti fázisban mindkettő aktiválódik, tehát az ellentétes, nem megfelelő válasz is serkentődik.

A folyamatos feldolgozás elmélete jól magyarázza a Sternberg kísérletében már említett "gyors azonos hatást" is (az "igen" válaszoknál mindig egy picit rövidebb a reakcióidő). Az "igen" válasz esetén uis kezdettől fogva az "azonos" válasz serkentődik, ezzel szemben a "különböző" válasz létrejöttéhez több adat kell, ott a feldolgozás elején még aktiválódik az "azonos" válasz is.

15. Szelektív figyelem, szûrési folyamatok 2

15. Szelektív figyelem, szûrési folyamatok


A figyelem fogalmát sokáig mellõzték a pszichológiában, mert túlságosan homályosnak vélték, ami mindent meg akar magyarázni, s végül semmit sem magyaráz meg. Számos képességre utal : a bejövõ ingerület biz. részét további feldolgozásra szelektáljuk; néha rokonértelmûnek tekintik az összpontosítással, vagy beállítódással; alkalmazzák azokra a keresési mechanizmusokra, amikor egy céltárgyat próbálunk megkeresni. Mégis leggyakrabban a feldolgozás szelektivitására vonatkozik (már W. James szerint is). Olyan ingerekre figyelünk, melyek cselekedeteink és szándékaink szempontjából aktuálisan relevánsak. De az újszerû, elvárásainkkal ellentétes ingerek önmagukra is felhívják a figyelmet (Berlyne), ezekre jól emlékszünk, valószínûleg mert alaposan feldolgoztuk õket.

Megkülönböztetnek fókuszált (azt mutatja, hogy milyen hatékonysággal választunk ki bizonyos bemeneteket kül. ingerek közül) és megosztott figyelmet (két vagy több egyidejû inger közül mindegyikre figyelni kell - vizsgálata infóval szolgál a feldolgozási korlátokról, a figy-mi folyamatokról és kapacitásukról). A fókuszált figy-mel kapcs. kutatások nagy része vagy a hallási, vagy a vizuális modalitással foglalkozott.

Fókuszált hallási figyelem

Colin Cherry (1953): "koktélparti probléma". Úgy tudunk egyetlen beszélgetést nyomon követni a sok másik hallható hang ellenére, hogy fizikai eltéréseket használunk fel a megkülönböztetéshez (beszélõ neme, hangjának intenzitása, térbeli helyzete).
Ennek a kutatási területnek a leggyakrabban használt kísérleti módszere: a követési (shadowing) technika. Dichotikus hallási feladatokban alkalmazzák (mindkét fülbe érkezik valamilyen üzenet, vagy egy idõben, vagy szekvenciálisan, egyforma vagy különbözõ stb.) Pl. az egyik fülbe lejátszott hallási ingert követni kellett (hangosan elismételni), míg a másik fülbe egy másik üzenetet játszottak. A figyelmen kívül hagyott ingerbõl szinte semmit sem tudtak felidézni: ebbõl arra következtettek, hogy az szinte semmilyen feldolgozáson nem megy keresztül.
Ezekre és más kísérleti adatok magyarázatára állt elõ Broadbent (1958) a fókuszált figyelemre von. elméletével :

· Két egyidejûleg bemutatott inger egy érzékelõ puffertárba jut be egy idõben

· A két inger közül az egyik egy szûrõn megy keresztül, a másik a pufferben marad további feldolgozásra

· A szûrõ megakadályozza a korlátozott kapacitású mechanizmusok túlterhelését (ezek teljes mértékben feldolgozzák az ingert)

A figyelmen kívül maradt ingert a szûrõ elutasítja, így csak minimális feldolgozáson (fizikai jellemzõi tekintetében) ment keresztül. A szûrõ egyszerre egy ingert választ ki annak a legkiemelkedõbb fizikai tulajdonságnak az alapján, amely megkülönbözteti a két bemenetet (pl. annak megfelelõ a válasz, hogy melyik fülbe érkezett az inger). De biz. kísérleti bizonyítékok azt igazolják, hogy a szelekció az inger jelentésén is alapulhat. Két különbözõ modalitású, egyidejû ingert könnyebb feldolgozni , mint az azonos modalitásúakat - ez kicsit fellazítja Broadbent merev korlátait az egyidejû ingerek feldolgozására vonatkozóan. Sok bizonyíték van arra, hogy sokkal kevesebb feldolgozást kap a jelentés a figyelmen kívül hagyott ingereknél, azonban nem annyival ahogyan azt Broadbent elmélete alapján várhatnánk.
Treisman (1964) Broadbent elméletét módosította: a figyelmen kívül hagyott info. csupán gyengül. Az "üvegnyak hatás" (az info. feldolgozás beszûkülõ keresztmetszete) nemcsak a feldolgozás korai szakaszában jelentkezhet (Broadbent), hanem késõbb is. Ha az elégtelen kapacitás miatt nincs teljes feldolgozás, a hierarchia felsõbb szintjei kimaradnak (jelentés pl.). Az elõre látott ingereket másképp kezeljük - az elemzési rendszerek felkészültek rájuk.
Deutsch és Deutsch (1963) elmélete értelmében az összes bejövõ ingert teljesen feldolgozzuk. A választ az határozza meg, hogy az inger milyen mértékben releváns az adott szituációban. Az üvegnyak hatás szerintük a válasz szakaszhoz közel helyezkedik el. Kritika: nagyon gazdaságtalan minden ingert feldolgozni.
Johnston és Heinz (1978) modellje rugalmasabb: a szelekció a feldolgozás különbözõ szakaszaiban is megtörténhet (de olyan korán, amennyire csak lehetséges az uralkodó feltételeket figyelembe véve). Úgy találták, hogy a nem figyelt ingerek feldolgozásának mértéke a feladat függvényében változott. (ez közel áll Treisman és Broadbent elképzeléséhez)

Fókuszált vizuális figyelem

Reflektorfény analógia: egy kis területen belül minden látható, de azon kívül szinte semmi. Kísérleti eredmények (pl. LaBerge - ld. Eysenck: Kogn. Psz. 116.o.) a reflektorsugár lehet keskeny, vagy nagyon széles a feladat követelményeinek megfelelõen.
Figyelmen kívül hagyott vizuális ingerek:
Treisman jegyintegrációs elmélete: Van egy gyors, elõzetes, párhuzamos folyamat - tárgyak vizuális jellemzõit foglalja magába, független a figyelemtõl. Ezt követi egy második, soros folyamat, melyben a jellemzõ jegyek tágyakká kapcsolódnak össze a fókuszált figyelem révén ("ragasztóanyag"). A jegyek kombinációját befolyásolhatja a tárolt tudás. Fókuszált figy. vagy releváns tudás híján a jegyek véletlenszerûen kapcsolódnak egybe - gyakori "illuzórikus kapcsolódások". Kísérleti bizonyítékok: Egy képernyõn megjelenõ egységek száma jelentõsen befolyásolta az észlelés gyorsaságát (RI), ha a célegység (célinger) jegyek kombinációjából állt (pl. zöld T betû), mert fókuszált figyelemre volt szükség, de semmi hatása nem volt a sebességre, amikor a célegységet egyetelen jegy határozta meg (pl. kék betû, vagy S betû). A bizonyítékok ellenére is leegyszerûsített kicsit az elmélet. Vannak adatok arról, hogy a fókuszált figyelem csak akkor szükséges a jegyek kombinálásában, ha problémát okoz az elterelõ ingerek és a célinger megkülönböztetése.


Téri figyelem: A vizuális figyelem téri jellege. Treisman: a fokális figyelmi folyamatok a vizuális mezõt a lokalizációs helyek szerint dolgozzák fel. Posner kísérletei: lokalizációs jelzõ ingereknek megfelelõen képesek vagyunk arra, hogya tér egy adott pontjára figyeljünk. Ez a figyelmi fókusz nem feltétlenül egyenlõ a fixáció helyével: csak korrelatív viszonyban vannak egymással.

Korai és késõi szûrés elméletei

Kérdés: képesek vagyunk-e valamit azelõtt figyelmen kívül hagyni mielõtt ismernénk a jelentését - egy elemibb feldolgozási szinten (korai szûrés), vagy csak azután, hogy már tisztában vagyunk a jelentésével (késõi szelekció).
Mindkettõ mellett szólnak kísérleti adatok.
A korai szûrés mellett szólnak a hallókéreg kiváltott potenciál vizsgálatainak eredményei. A hangingerek egy meghatározott agyi elektromos hullámot váltanak ki. Ennek egyes részei olyan korán észlelhetõk, hogy valószínûleg az inger jelentésének meghatározása elõtti folyamatokkal állnak kapcsolatban. (Az inger megjelenése után 100/1000 s-mal egy negatív hullám jelenik meg, ami nem érzékeny a tárgy jelentésére.) Hillyard (1985) kísérletében ezt a hullámot mérték, miközben a ksz-eknek 1, az egyik fülükbe érkezõ ingerekre kellett figyelni, 2, mindkét fülükre figyeltek, hogy jelezzék a célingereket - megosztott figyelmet kíván. Ha a szelekció korai, akkor a két feladat közti különbségnek meg kell jelennie az agyhullámban - A második feladatban tényleg kisebb volt a hullám nagysága, mint az elsõben. Ésszerû magyarázat erre, hogy a figyelem hatására modulált mûködést végeznek biz. neruroncsoportok, melyek részt vesznek az inger perceptuális feldolgozásában. A korai szelekció nem egyértélmû fogalom. Jelentheti azt, hogy a szelektjv folyamatok már az ingerfeldolgozás végsõ stádiuma elõtt megkezdõdtek. A másik lehetõség, hogy az információfeldolgozás egyes csatornáit választaná ki a figyelmi folyamat.
A késõi szelekciót (a nem figyelt ingerek jelentése is feldolgozódhat) felvetõ elméletet Deutsch és Deutsch (ld. fönt) és Norman (1968) nevéhez kötik. A támogató bizonyítékok viselkedéses módszereket használó kísérletekbõl származnak. Az olyan tények támasztják alá érvelésüket, amikor irreleváns (nem figyelt ) ingerek befolyást gyakorolhatnak a releváns (feladatokban szereplõ) ingerek feldolgozására. Pl. MacKay (1973) eredményei szerint kétértelmû mondatok bemutatásakor a nem figyelt fülbe juttatott szó a mondat értelmezését a nem figyelt szó jelentésének megfelelõ irányban dönti el.
A legismertebb vizuális példa a Stroop-hatás (bár az inger fizikai megjelenését kellett tekinteni, nem sikerült a jelentéstõl eltekinteni).
A szelektív feldolgozás jelentheti a figyelt inger fokozott és a nem figyelt inger csillapított feldolgozását, és vannak adatok arra utalóan, hogy az észlelési folyamatokra kifejtett hatáson keresztül is érvényesülhet. (Bõvebben ld. Czigler: Figyelem 18-21)






Való világ 4 élőben az interneten

Való világ 4 élőben az interneten