12. Öröklés és tanulás az észlelésben

12. Öröklés és tanulás az észlelésben

(Kulcsszavak: észlelés tudatosság nélkül, perceptuális tanulás, objektív és szubjektív küszöb, perceptuális elhárítás, vaklátás, adatvezérelt vagy konceptuálisan vezérelt információ-feldolgozás, következtetéses folyamatok, a közvetlen észlelés, affordancia)

-Észlelés tudatosság nélkül : Nagyon komoly múltra tekint vissza a pszichológiában, hogy létezik-e észlelés tudatosság nélkül Észlelésünk során annyi inger bombáz minket, hogy képtelenek vagyunk mindet feldolgozni. Figyelmünket irányítani tudjuk, ez egy olyan szelekciós folyamat, melynek során a kiválasztott ingerek feldolgozásra kerülnek, a többi minket érő inger pedig nem. Legalább is ezt mondjuk első látásra. De felmerül a kérdés: mi lesz azokkal az ingerekkel, amelyek kívül esnek figyelmünk fókuszán? Mi tekinthető ilyen szempontból bizonyítéknak? Mindenesetre figyelemreméltó, hogy egyes agysérült betegek képesek reagálni olyan vizuális ingerekre, amelyekről azt állítják, hogy nem látják őket. (Weiskrantz - vaklátás; ld. lentebb).

Egyes kísérleti bizonyítékok azt látszanak alátámasztani, hogy észlelőrendszerünk nem csak a tudatunkba is bejutó ingereket dolgozza fel. Például (Marcel, 1983) egy betűsorról el kellett dönteniük a ksz.-eknek, hogy szó-e vagy sem; meggyorsította a döntési időt, ha előfeszítésként a szóval rokonértelmű vagy jelentésbelileg rokon szavakat mutattak az észlelési idő küszöbe alatt, elfedve egy maszkoló ingerrel (szemantikai előfeszítés ). Ezzel szemben máshogy érvelt Cheesman és Merikle (1984, 1985). Szerintük különbséget kell tennünk a tudatosság objektív és szubjektív küszöbe között; az objektív küszöbb a ksz. felismerési és diszkriminációs képességein alapul, a szubjektív küszöb pedig azon a szubjektív beszámolón, hogy jelen volt-e a tudatosság a folyamatban. Az objektív küszöb alacsonyabb, a szubjektív magasabb. Eszerint tehát sokféle észlelési folyamat végbemegy bennünk anélkül, hogy a szubjektív küszöböt átlépné, ilyen például a szavak jelentésésnek észlelése. Cheesmenék nem beszélnek tehát tudatosság nélküli észlelésről, csak nem tudatosnak gondolt észlelésről.

A tudatosság nélküli észlelés egyik magyarázata tehát az, hogy az ingerhez tartozó fiziológiai küszöb alacsonyabb, mint a szubjektív tudatosság küszöbe.

-A másik tudatosság nélküli észleléssel kapcsolatba hozható problémakör a perceptuális elhárítás. A jelenség lényege, hogy az érzelmi töltéssel rendekező ingerek nehezebben észlelhetők, mint a viszonylag semleges ingerek. A jelenségre többféle lehetséges magyarázatot is alkottak. Az egyik legnépszerűbb magyarázat az ún. fragmentáció, azaz a részleges kulcsingeren alapuló magyarázat. Egy vizuálisan bemutatott szó(töredék) gátolhatja a további perceptuális feldolgozást, ha az a gyanú merül fel, hogy a szó obszcén. Pl. sz*r. De ettől még mindig nem világos, hogy auditív helyzetekben érzelmileg töltött (pl. obszcén vagy agresszív) egységek miért vezetnek a hallási küszöb megemelkedéséhez. A paradoxon lényege, hogy hogyan szűrhetünk ki számunkra pl. obszcén ingereket, ha csak előtte nem észleltük és azonosítottuk már az ingert. A jelenség legegyértelműbb magyarázata, amely hozzájárulhat a tudatosság nélküli észlelés megértéséhez is, hogy elutasítjuk a percepció mint egységes esemény fogalmát, ehelyett egy olyan fázisokból, szakaszokból felépülő mechanizmusnak képzeljük el, melynek végső lépcsőfoka a tudatosság.

-Problémás kérdés e témakörben a vaklátás jelensége is. Mint már fentebb említettem, egyes betegek a látómező bizonyos részét tekintve vakok, azaz tudatosan nem észlelik az ingereket. Egyes képességek (pl. mozgásészlelés) megmaradnak, mások tudatos szinten elvesznek (pl. formaészlelés). A jelenség erős bizonyíték arra, hogy észlelőrendszerünk olyasmit is feldolgoz, ami nem kerül a tudatunkba. Bár a bizonyítékkal óvatosan kell bánnunk, mert betegek kijelentései kétértelműek: látnak valamit, de nem tudják megnevezni, vagy látnak valamit, de mégse látják. Mintha valami köztes tudatállapotban lennének.

Holender kétkedve fogadta az eredményeket (pl szerinte a tudatosság küszöbének az objektív küszöböt kell tekinteni)

-Adatvezérelt vagy konceptuálisan vezérelt feldolgozás: A két ijesztőnek tűnő fogalom megegyezik a már jól ismert alulról fölfelé irányuló vagy felülről lefelé irányuló feldolgozási folyamat fogalmával.

Bruner, Neisser és főként Gregory (1972, 1980) egyetértenek a kétféle feldolgozás interaktív megvalósulásával az észlelés során. Ezeket az elméleteket egy szóval (1) konstruktív elméleteknek nevezzük. Lényege, hogy az észlelés alapvetően hipotézisek, elvárások alapján ad értelmet az érzékszervek által felvett információnak. (Ebből egyértelműen következnek a téves elvárásokon alapuló észlelési hibák! Pl.: Ames-szoba) Gregory szerint a konstruktív feldolgozásból származik számos vizuális illúziónk, pl. a Müller-Lyer illúzió is (mert nem tudjuk kiküszöbölni a térlátásban szerzett tapasztalatainkat). Az elmélet értékelésében elismerendő értéke, hogy sokat segített a vizuális illúziók értelmezésében. Legfőbb kritikája azonban az, hogy ha állandóan hipotéziseket és elvárásokat használunk az input ingerek feldolgozásához, miért van az, hogy ezek többségében helyesek!? A válasz valószínűleg az, hogy a szenzoros adatok nagyrészt elégséges információt szolgáltatnak az azonosításhoz, ez esetben viszont el kell ismernünk, hogy a konstruktivista elméletek kissé túlzott szerepet tulajdonítanak a hipotéziseknek és az elvárásoknak. A kontextus hatás is akkor nagy, ha rövid időnk van az inger feldolgozásához

Gibson (1966, 1979) nevéhez fűzödik etéren egy másik megközelítés, a (2 ) közvetlen észlelési elmélet. Gibson szerint sokkal több információ van a szenzoros ingerekben, mint azt általában gondolták Emleget egy ún. optikus elrendezést, amely a szemhez érkező fényalakzat, és magában foglalja a környezetből bejövő minden vizuális információt. Ez számos formában megnyilvánulhat, mint pl. a textúra gradiens, az optikus áramlásalakzat és az affordanciák . Mindezen információt közvetlen módon vonjuk ki a környezetből. Ha közeledünk egy pont felé, az mozdulatlan, a többi pont a célponttól távolodik. A távolodás irányából, sebességéből sok információ kivonható. Nehéz beilleszteni a gibsoni elméletbe a jelentés problémáját. G. elutasította azt, hogy azért észleljük jelentéstelinek a környezetet, mert ezt a HTM-ben tároljuk Szerinte a tárgyak potenciális alkalmazásai (affordanciái) közvetlenül észlelhetők (pl. egy szék ülésre alkalmas, az éhség táplálásra stb.) Az elmélet értékelésénél kiemelendő, hogy bebizonyította: a közvetlen vizuális ingerek sokkal több információval szolgálnak, mint ahogy azt feltételezték. Gibson megelőlegezte Marr (1982) fellépését. Előnye, hogy az általa vizsgált személyek életszerű, mozgásos helyzetekben voltak. Gibson gyengéje viszont az, hogy az észlelést informácófeldolgozás nélkül képzelte, s később Marr bebizonyította, hogy ez nem egészen ilyen egyszerű. Másrészről Gibson nem tudja megmagyarázni a természetes helyzetekben is előforduló vizuális illúziókat. Az affordanciával is fellépnek némi problémák: egy kanapéalakú díszes virágtartó hiába kelti az ülés affordanciáját.

Az (3) elemi szintézis a két nagyjából ellentétes elmélet erényeinek egyesítése, hibáinak kiküszöbölése. Az észlelés legtöbbször kétségtelenül a kétféle feldolgozás összesített hatásán alapul. A vizuális ingerek gyakorta pontatlanok, az elvárásaink, hipotézisenk alapján pedig sokat hallucinálnánk. Neisser (1976/1984) egy folyamatban próbálta ábrázolni az észlelést: az ingerkörnyezetből egyrészt mintát veszünk, ami a perceptuális felderítést eredményezi, másrészt ez az ingerkörnyezet módosíthatja releváns sémáinkat, ami pedig így lehet, hogy teljesen más irányba fogja terelni a perceptuális felderítést.

-Perceptuális tanulás:

A tétel központi kérdése! Észlelési erőforrásaink, észlelőrendszerünk mennyiben állnak rendelkezésünkre születésünkkor, és a későbbiekben mennyiben fejleszthetők tanulással. A kérdés komolyabb megvizsgálásához adott két viszonylag könnyen vizsgálható terület: a csecsemők diszkriminációs képességei, valamint kísérleti jelleggel leginkább állatoknál vizsgálható ingerdeprivácós helyzet.

A csecsemők diszkriminációs képességeit két fő módszerrel a nézéspreferenciá val és a habituációs módszerrel vizsgálják. Ezekkel a módszerekkel nagyító alá vehetjük például a csecsemő látásélességét, pontosabban az ehhez kapcsolódó kontrasztérzékenysége t, azaz, hogy mennyire képes megkülönböztetni a világos és sötét sávokat. Ezt legkönnyebben csíkos mintán tehetjük meg. Ennek eredményei azt bizonyítják, hogy -egyes régi elméletekkel ellentétben - a csecsemő látásélessége egy hónapos korban igen csekély, de épp elég ahhoz, hogy például egy arc főbb jellemzőit észleljék, bár valószínűleg a finomabb arckifejezéseket nem látják. Három hónapos korra a kontrasztérzékenység drámian javul, amit a társas ingerekre való fokozottabb válaszkészség kísér. Nagyon korán kimutatható az élekre, csúcsokra való érzékenység.

A mélységészlelés is fontos vizsgálandó tulajdonság, amelyet a vizuális szakadékkal vizsgáltak leghatékonyabban. Ennek eredménye, hogy a már mászni tudó csecsemők elkerülték a szakadék fölött való átkelést (hat-hét hónapos csecsemők).

Állatkísérletekben alkalmuk volt a kutatóknak kísérleti állatokat ingermegvonásos helyzetbe helyezni. A kísérletek egyik részében az ingerlés teljes hiánya volt a feltétel. (Pl. kismacskákat több hónapos korukig nem hoztak fényre, vaksötétben éltek) Az eredmények azt bizonyították, hogy egy állat minél tovább volt az ingermegvonás helyzetében annál nagyobb lett a retina károsodása, azaz az érzékszervek a normális fejlődéshez igénylik az ingerlést. Így a látásnak is megvan az ún. kritikus periódusa: ha kritikus ideig nem éri (elég) fény a retinát, akkor maradandó és visszafordíthatatlan károsodás jön létre (pl szélsőséges esetben teljes vakság).

A másik deprivációs helyzet a korlátozott ingerlési helyzet volt: mi történik, ha állatokat csak egy bizonyos fajta ingertől fosztunk meg. Vízszintes vonalak között nevelt macskák később sokkal válaszkészebbek voltak a vízszintes ingerekre, mint a függőlegesekre. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az észlelés adottsága veleszületett adottság. Ezen felül a tanulásnak, a kontextusnak, az elvárásoknak óriási szerepük van.

A tanulás fontosságát bizonyítja például mozgáskoordináció és az önindította mozgások szerepe. Egy sötétben nevelt macskapár élete első tapasztalatait egy cicakörhintában szerezhette meg, mindkettőjüket ugyanannyi vizuális inger érte, ám csak az egyik tudott mozogni. Későbbi tesztek során bebizonyosodott, hogy csak a mozgó macska tanulta meg sikeresen az érzékszervi-mozgásos koordinációt . (Hasonló a gyakon végzett prizmaszemüveges kísrlethez)

--Az öröklésnek és a tanulásnak egyaránt nagyon fontos szerepük van az észlelésre: megvan az a hajlamunk, hogy ``fajtársainkhoz' hasonlóan észleljük a világot, ám ehhez biztosítani kell az optimális környezeti feltételeket.