12.Tétel Öröklés és tanulás az észlelésben 2

12.Tétel Öröklés és tanulás az észlelésben

Észlelés tudatosság nélkül

Az észleléskutatások jó része eleve a k.sz.-ek beszámolóin alapszik és a priori feltételezik, hogy az észlelés tudatos folyamat. Figyelmen kívül hagyják, hogy létezik tudatalatti észlelés is, akkor, amikor az inger nagyon rövid ideig vagy kis intenzitással jelenik meg.

Dixon mutatott rá arra, hogy a tudatalatti észlelés is elő tud idézni különböző fiziológiai válaszokat (EEG, bőrelektromosság, szenzoros küszöb változása...), hathat a memóriára, a szódöntésre, a tudatos percepcióra, az álmokra és az érzelmekre is.

Marcel kísérletei:-Szemantikai előfeszítő hatást tudott előidézni olyan szóval, melyet nem is észleltek a k.sz.-ek.

-A Stroop-hatást variálta (eredeti kísérlet: nehezebb megnevezni, milyen színnel írtak egy szót, ha a szavak ellentmondásos színnevek, pl. a PIROS szó zölddel írva) úgy, hogy színfoltokat mutatott a k.sz.-eknek, melyek közepén egy színes szó állt. Amikor a szó látható volt, a tipikus Stroop-hatást kapta. A meglepő eredmény az volt, hogy akkor is jelentkezett ez a hatás, ha maszkoló alakzattal megakadályozta, hogy a k.sz. felfedezze a színesen írt szót! A k.sz.-ek kevesebb, mint 6O%-a észlelte tudatosan a színnel írt szót és mégis jelentkezett a Stroop-hatás, tehát nem tudatos észlelés történt. Ezzel a kísérlettel csak az a probléma, hogy ez a 6O%-os érték a véletlen szintje felett van és amikor Cheesman és Merikle ugyanezt a kísérletet elvégezték olyan maszkolással is, hogy már csak a k.sz.-ek 5O%-a tudta detektálni a színes szót, akkor már nem jelentkezett a Stroop-féle interferencia-hatás.

Cheesman és Merikle különbséget tettek a tudatosság objektív és szubjektív küszöbe között. Az objektív küszöb az alacsonyabb, ez felelős a felismerési és a diszkriminációs teljesítményért. A szubjektív küszöb felelős az észlelés tudatosságáért; az ezt átlépő ingerek jelennek meg a szubjektív beszámolóban. A módosított Stroop-feladat esetében akkor jelentkezik az interferencia, ha a színszavak a szubjektív küszöb alatt, de az objektív küszöb felett voltak. Mindez mindenesetre azt is demonstrálja egyben, hogy a szavak jelentéséhez tudatosság nélkül is hozzá tudunk férni.

Ennek az elméletnek a keretében tehát tudatosság nélküli észlelés akkor következik be, ha a fiziológiai küszöb alacsonyabb, mint a szubjektív tudatosság küszöbe. Libet ennek megfelelően azt találta, hogy gyenge tapintási ingerek nem vezettek tudatos észleléshez, de a bizonyos válaszösszetevők megjelentek (pl. kérgi aktivitás). Az ingerlés erejének növelésével elérte, hogy az inger észlelélse tudatossá vált és a kiváltott válasz későbbi összetevői is megjelentek.

Perceptuális elhárítás alá az érzelmi töltéssel rendelkező ingerek kerülnek, mivel ezek nehezebben érzékelhetők; az ilyen ingereket már az észlelés szintjén is hárítjuk.

Hardy és Legge vizsgálták kísérletileg ezt a jelenséget; a k.sz.-eknek gyenge hallási ingert kellett detektálniuk úgy, hogy közben a képernyőre emocionálisan töltött vagy semleges ingert vetítettek, a tudatos észlelési küszöb alatt. Az előfeltételezéseknek megfelelően az érzelmileg töltött szavak esetében magasabb volt a hallási küszöb, vagyis nem hallották olyan jól az ingert.

A perceptuális elhárítást a fragmentáció- vagy részleges kulcsinger elméletével is magyarázzák, eszerint egy vizuálisan bemutatott szó tudatos észlelésekor gátlódik a további perceptuális feldolgozás, ha az a gyanú, hogy pl. a szó obszcén (pl.: sz*r). Sajnos ez az elmélet nem magyarázza a fenti eredményt, mert Hardy és Legge kísérletében a személyek nem is voltak tudatában annak, hogy szavakat mutattak be nekik.

A perceptuális elhárítást igen nehéz megmagyarázni, hiszen ahhoz, hogy védekezzünk a kínos ingerekkel szemben, mégiscsak kell, hogy történjen valamiféle észlelés és azonosítás. Így jelenleg a leginkább használható elmélet azzal magyarázza a jelenséget, hogy a tudat csak a feldolgozás utolsó fázisát jelenti, így lehetővé válik, hogy az inger jelentős perceptuális feldolgozáson menjen keresztül, anélkül, hogy a feldolgozás terméke tudatossá válna (Dixon, Erdélyi).

Vaklátásról akkor beszélhetünk, ha a beteg a látómező egyik részében tudatosan nem észleli az ingereket, mégis képes észlelni a tárgyak helyzetét (pl. a tárgy felé nyúl), a mozgást, az irányokat, képes ingereket összehasonlítani és esetleg színeket is megkülönböztet a vak területnek mutatott ingerek esetében (Weiskrantz). Ez a jelenség komoly bizonyíték arra, hogy létezik észlelés a tudatosság hiánya ellenére.

A tudatosság nélküli észleléssel kapcsolatosan leginkább kétkedő kutató Holender volt. Szerinte az ezt igazolni vélő egyéb kísérletek sem meggyőzőek (ilyen kísérletek még: a dichotikus hallási kísérletek, a parafoveális látást vizsgáló kísérletek és a vizuális alakzatmaszkolásos kísérletek). Szerinte a tudatosság megállapításához az objektív és nem a szubjektív küszöböt kellene alkalmazni, nem hajlandó elfogadni azt, amit a k.sz.-ek tudatos élményeikről mondanak.

Konceptuálisan vezérelt és adatvezérelt feldolgozás

A konceptuálisan vezérelt feldolgozás elméletei szerint az észlelés aktív, alkotó, konstruktív folyamat, az adatvezérelt feldolgozás elméletei értelmében pedig az észlelés közvetlen folyamat.

A konceptuálisan vezérelt feldolgozás vagy konstruktív észlelés elméletei (Bruner, Neisser, Gregory) azt mondják, hogy a percepciót nemcsak az inger, hanem különböző inferenciális folyamatok is adják. Ez azt jelenti, hogy észlelésünket befolyásolják az inger hatására megjelenő belső hipotéziseink, elvárásaink, tudásunk és az ingerből levont következtetéseink. Ez persze magában hordozza a tévedés, a szubjektív torzítás lehetőségét. Így ezekkel az elméletekkel számos jelenséget könnyen meg tudunk magyarázni, ilyen például;

-kontextushatás: megfelelő környezetben jobb az azonosítás

-Ames szoba: helytelen hipotéziseink irányítják az észlelést, így nem a szobát látjuk torzítottnak, hanem a benne álló embereket látjuk óriásnak illetve törpének.

-fekete kőrt bíbornak vagy barnának látunk, mivel fekete kőr nem létezik (csak piros)

-vizuális illúziók: amikor háromdimenziós tárgyak térbeli észleléséből származó korábbi tudásunkat alkalmazzuk kétdimenziós tárgyak vagy ábrák észlelésekor, pl.: Müller-Lyer illúziónál, amikor uazt a vonalat rövidebbnek észleljük, ha egy épület sarkának véljük az ábrát és hosszabbnak, ha az ábrát szobának gondoljuk. Gregory szerint ezt azzal lehet magyarázni, hogy a mélységészlelés kulcsingereit automatikusan alkalmazzuk, tekintet nélkül arra, hogy az ábra két- vagy háromdimenziós-e.

A konceptuálisan vezérelt feldolgozás elméletei azonban nem képesek számot adni az észlelés pontosságáról, túl nagy hangsúlyt fektetnek az inferenciális folyamatokra. A felülről lefelé irányuló folyamatok hatása uis csak akkor jelentős, ha az ingerek túl gyorsan vagy torzítottan jelennek meg, hiszen ekkor csökken az alulról felfelé irányuló folyamatok hatása.

Az adatvezérelt feldolgozás vagy közvetlen észlelés elméleteinek fő képviseléje Gibson. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy az ingerek sokkal több potenciális információt hordoznak, mint gondolnánk. A második világháborúban pilóták kiképzéséhez kellett oktatófilmeket készítenie a fel- és leszálláskor tapasztalható problémák elkerülésére. Leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy a szemhez érkező, állandóan változó és összetett információ hogyan vezet mégis pontos észleléshez. Szerinte a szemhez érkező fényalakzat egy meghatározott optikai elrendeződés formájában képeződik le az észlelőben. Ez magában foglalja a környezetből érkező összes információt, ezek egyértelműek és invariánsak. Az észlelés lényege, hogy ebből az optikai elrendeződésből mozgás révén kivonjuk a releváns információt, ebben segít:

-a textúra grádiens, vagyis a mintázottság (a felületek mintázottsága ahorizont felé súrúsödik)

-az optikus áramlásmintázat; erre hagyatkoznak a pilóták leszálláskor ( a környező pontok miként mozognak).

Azt feltételezte, hogy a vizuális ingert grádiensek jellemzik (és nem töredékes jelzőingerek!). Ezek nagy felületre kiterjedő, egészleges viszonylatokat megtestesítő változók, amelyek valamilyen rendszeres változást ragadnak meg a tér pontjainak egymáshoz való viszonyában. Szerinte a térészlelés nem elszigetelt formák észlelését jelenti, hanem a vizuális tér annak alapján észlelhető, ami kitölti, azaz felületek alapján. Ő ezt levegőelméletnek nevezte. Gibson kiemelte továbbá, hogy az észlelés a mindennapokban nem statikus helyzetben (mint a laborokban) történik, hanem általában mozgás közben. A mozgásos térészlelés következtében a felületek mintázottsága és az optikai áramlásmintázat folyamatosan változik. Ez az aktív, mozgásos észlelés teszi lehetővé, hogy a folyamatosan változó optikai elrendeződés hátterén emeljük ki a releváns információt, illetve a mező leginkább informatív invariáns jellemzőit. Gibson szerint tehát az észlelés nem úgy történik, hogy passzív érzékleti csatornák továbbítják az információt. Ehelyett az észlelési rendszerek funkcionális (és nem anatómiai) egységeket alkotnak, például a látáshoz szükséges a fejünk mozgatása. Az észleléshez tehát aktív exploráció, mozgás szükséges. Gibson elméletét nevezik ökológiai optikának is, mivel szerinte észlelő és környezete között egymásbailleszkedő és egymást kölcsönösen feltételező kapcsolat van, egy rendszert alkotnak.

A fentiek mellett Gibson elméletében igencsak meghatározza észlelésünket a tárgyak affordanciája is, ez a tárgyak lehetséges akalmazásait foglalja magába. Ez a tárgy fizikai tulajdonsága, mégis függ a megfigyelőtől és állapotától is (ezzel megkerüli az objektivitás/szubjektivitás problémakörét). Például a fűnek más az affordanciája egy nyúl és egy róka számára; a nyúl megeszi, a róka pedig ráfekszik. Szerinte tehát nem azért észleljük a környezetet értelmesnek, mert az ehhez szükséges releváns információt a hosszútávú memóriában tároljuk, hanem mert a tárgyak alkalmazási lehetőségei közvetlenül észlelhetők, azaz a vizuális környezet értelmezéséhez minden információ rendelkezésre áll a vizuális bemenetben.

Gibson elmélete szerint, mint mondtuk, az optikai elrendeződés által hordozott információ egyértelmű és invariáns, így szerinte pontatlan percepció nincsen, vizuális illúziók szerinte csak laborban léteznek. Ennek ellentmond, hogy a természetben is találkozhatunk illúziókkal (pl. két egyforma hosszúságú merőleges vonal közül a függőlegeset hosszabbnak észleljük (ha a függőleges vonal a vízszintes vonal közepéből indul)). Emellet Gibson érbei ellenére eléggé nyilvánvaló az is, hogya tárolt információ igen fontos szerepet játszik az észlelésben.

Elméleti szintézis; jó látási viszonyok mellett az alulról felfelé-, rossz látási viszonyok esetén pedig a felülről lefelé ható folyamatok dominálnak. Így például mindkét típusú folyamat hozzájárul a szavak észleléséhez; ezt kísérletileg Tulving és munkatársai vizsgálták; a szavak helyes azonosításához hozzájárult mind az inger bemutatásának időtartama (alulról felfelé irányuló folyamatok révén), mind a releváns kontextus mennyisége (felülről lefelé irányuló folyamatok révén).

Neisser észlelési ciklus elmélete az összes eddig tárgyalt elképzelést szintetizálja. Ebben sémák (ezek irányítanak a releváns ingerekre) perceptuális felderítés (mozgással jár és ennek segítségével veszünk mintát a környezetből ) és az ingerkörnyezet is szerepet játszik. (ld. ábrát az Eysenck könyv 1O3. oldalán!)

Perceptuális tanulás

A perceptuális tanulás nem más, mint tapasztalat hatására bekövetkező változás a percepcióban. Minden elmélet mást tekint változásnak (az elméleteket Gibson csoportosította);

-Kognitív elméletek vagy konceptuálisan vezérelt észlelés elméletei; a bejövő adatokhoz hozzátesszük saját tapasztalatainkat és egyben kiegészítjük a hiányos információkat. Ennek következtében nem mindig felel meg egymásnak a külső inger és a belső észlelet.

Helmholtz, Titchener????????

Brunswick nevéhez fűződik az észlelés valószínűségi elmélete. Szerinte a bennünk létrejövő centrális percepciót disztális és proximális tényezők adják; a disztális adatok a tárgy jelzőingerei, melyek a tárgy tulajdonságait közvetítik, a proximális adatokat a szenzoros felületen bekövetkező változásokból származnak (ez az érzékelésnek felel meg). Brunswick szerint, amikor a jelzőingerek elérik a szenzoros felületeket, múltbeli tapasztalataink alapján megítéljük, hogy milyenek lehetnek a tárgy tulajdonságai. A tárgy ökológiai validitása utal arra, hogy mekkora valószínűséggel jelzik elő a tárgy jelzőingerei a tárgy valódi tulajdonságait. Egy tárgy tulajdonságait többféle jelzőinger is közvetítheti és ezeknek különböző lehet az ökológiai validitása. A tárgy tulajdonságainak a percepciójában tehát ily módon játszik nagyon fontos szerepet a tanulás. Például egy vasdarab hőmérsékletének a megítélését nagyban meghatározza a korábbi tanulás, amikor eldöntjük, hogy azért vöröses-e a színe, mert forró, vagy csak azért, mert éppen úgy esik rá a fény. Itt a szín a jelzőinger és azt próbáljuk megítélni, hogy ez a szín mekkora valószínűséggel jelzi a tárgy hőmérsékletét. A perceptuális tanulás tehát ebben az elméletben nem más, mint a tárgyak ökológiai validitásának elsajátítása. Ez nem mindig könnyű, mert gyakran nem felelnek meg egymásnak a tárgy tulajdonságai és a jelzőingerek, mint például a forró üveg esetében (pont úgy néz ki,mint a hideg üveg), ilyenkor sokféle jelzőingert kell megvizsgálnunk, hogy biztosabbak lehessünk ítéletünkben (pl. bunsen égőn van-e az üveg...). Brunswick egyszeres nyommediációról beszél akkor, amikor a tárgy tulajdonságira egyetlen jelzőinger utal; egyetlen jelzőingerre hagyatkozunk például akkor, amikor valakire azt mondjuk, hogy ravasz, mert rókaszerű az arca. Brunswick elmélete tehát főleg a nem közvetlen érzékelés esetében alkalmazható.

-Sémaelméletek; ezek szempontjából a perceptuális tanulás kategóriák, ill. az ezekhez tartozó jelzőingerek elsajátítását jelenti. Ezen elméletek egyik fő képviselője Bruner, szerinte az észlelés egyben kategorizáció is. Hogyan jön létre ez a kategorizáció? Az alábbi folyamatok révén;

1. elemi kategorizáció: nem tudatos, az esemény vagy tárgy elemi elkülönítését jelenti (ilyen pl. a figura kiemelése a háttérből

2. jelzőinger keresése: akkor, ha a tárgy jól beleillik az egyik kategóriánkba

3. feltételes osztályozás: következtetéseink, döntéseink alapján történik

4. megerősítő ellenőrzés: megerősítő jelzőingereket keresünk (szűk körben), ezt követi a kapuzárás, ami után a nem releváns inputok hatékonysága csökken

5. végső osztályozás: jó illeszkedés esetén a jelzőingerek küszőbértéke nő

A perceptuális tanulás során azt is megtanuljuk, hogy mekkora a különböző kategóriák előfordulásának a valószínűsége és például a ritkábban előforduló kategóriákat nem használjuk olyan gyakran. Persze szükségleteink és motivációink is befolyásolják, hogy éppen mely kategóriákat fogjuk alkalmazni az észlelésben.

-Válaszorientált elméletek; ezek fő képviselői Leontyev, Zaporozsec és Pavlov:

Leontyev nevéhez fűződik a motoros másolatelmélet, eszerint a tárgymanipuláció és az ezt követő szemmozgások fontosak a tárgypercepció alakulásában. A mozgás ugyanis belső motoros mintává, dinamikus sztereotípiává válik és ezeket alkalmazzuk a percepció során.

Zaporozsec elmélete szerint a szem a kéz mozgásának követésével tanulja meg a tárgy alakját és így jön létre egy belső motoros másolat a tárgyról.

Pavlov elméletében a perceptuális tanulás során közvetítő ingereket (feltételes ingereket) tanulunk meg (ilyen például a kutya esetében az ellipszis; ez válik jutalommá).

-Ingerorientált elméletek; ilyen Gibson (differenciációs) elmélete, mely szerint a perceptuális tanulás a következő módon jön létre: tapasztalataink ismételten találkoznak az ingerekkel és egyre inkább kiugrik az ingerből a releváns információ. A perceptuális tanulás következtében tehát nő a korreláció a tárgyak és megfelelő észleleteik között, így jobban tudjuk hasznosítani a bennünket érő információkat. Ebben az elméletben tehát a percepció egy ingerorientált, alulról felfelé irányuló (ld. adatvezérelt észlelés), aktív, önregulációs folyamat

Most pedig lássuk, milyen kísérleteket végeztek a perceptuális tanulás vizsgálatára! (Held nyomán).Ezekből főleg az derült ki, hogy a helyes észlelés és a térben való pontos, vizuálisan vezérelt cselekvéshez és a könyezetünkhöz való alkalmazkodáshoz nemcsak a szenzoros folyamatok épsége, hanem aktív, önkeltette mozgás is szükséges. Ez azt jelenti, hogy a környezetből érkező exafferens ingereken és az afferens ingereken kívül igen fontosak a reafferens ingerek is, ezek a mozgásos aktusból érkező visszajelentő ingerek. Ezek a mechanizmusok azonban nemcsak az egészséges érzékelő-mozgásos kontrollműködés fejlődéséért, hanem az érzékletek (kísérleti) átrendezéséhez való alkalmazkodásért is felelősek. Ezt szemléltetik az alábbi kísérletek:

-Heldék kísérletében úgy kellett egy tükörkép alapján bejelölni egy négyszög szögeinek a helyzetét, hogy eközben a k.sz.-ek nem láthatták sem a kezüket, sem a rajzukat (ezzel kizárták a hibázások felismerésének és korrigálásának a lehetőségét). Némi gyakorlás után ugyanezt a feladatot kellett megoldani úgy, hogy immáron prizmával torzították a k.sz.-ek észlelését. Mielőtt azonban prizmával is elvégezték volna a feladatot, lehetőségük volt arra, hogy saját kezüket szemléljék a prizmán keresztül; vagy úgy, hogy nem mozgathatták a kezüket, vagy aktív kézmozgatás, vagy passzív kézmozgás (a k.v. mozgatta a kezüket) közben. Az eredmények azt mutatták, hogy csak az aktív mozgás esetében történt meg a torzított észlelés kompenzálása. Más kísérletekben az egocentrikus lokalizációban (saját testhez viszonyítva kell megállapítani egy céltárgy helyzetét) mutatott teljesítményt vizsgálták. Itt is a prizmák torzító hatását leginkább azok a k.sz.-ek tudták kompenzálni, akik önkeltette mozgást végezhettek (szabadon sétálhattak pl. és nem tolószékben tolták őket).

-A kísérletek egy másik csoportjában az irányhallást vizsgálták. Itt pszeudofonnal módosították azt a kis időeltérést, amivel a jobb ill. a bal fülbe érkezik a hang és ezzel torzították a hanglokalizációt. A fentieknek megfelelően azok a k.sz.-ek mutattak kompenzációs eltolást, akik zajos környezetben aktívan, akaratlagosan mozoghattak.

-Ugyanilyen eredményeket kaptak azokban a kísérletekben is, ahol a prizma a vonalakat görbítette.

-Végül macskáknál is azt találták, hogy a vizuálisan vezérelt célmozgás nem sérült azoknál az állatoknál, akik a csíkozott ketrecben aktívan mozoghattak (szemben azokkal, akiket társaik mozgattak)