16.tétel: Automatikus és figyelmi folyamatok. Az orientáció

16.tétel: Automatikus és figyelmi folyamatok. Az orientáció

A megosztott figyelmet úgy tanulmányozzák, hogy két vagy több egyidejű ingert mutatnak fel, és olyan instrukciókat adnak, hogy a személynek minden ingerre figyelni és válaszolni kell. Így információ nyerhető az egyén feldolgozási korlátairól, a figyelmi mechanizmusokról és kapacitásukról.

Hampson: A fókuszált és a megosztott figyelem bizonyos mértékben hasonlítanak egymásra - bármi, ami minimálisra csökkenti a folyamatok közötti interferenciát, azzal jár, hogy akár szelektív módon, akár együttesen könnyebben megbirkózunk velük. Egyes elméleti szakemberek szerint egyetlen többfunkciós központi feldolgozó vagy végrehajtó van, ennek a korlátozott kapacitására világít rá a teljesítményromlás a megosztott figyelmi feladatban. Más tudósok szerint több specifikus feldolgozási erőforrással rendelkezünk, és két feladat között nem lesz interferencia abban az esetben, ha különböző feldolgozási erőforrásokat használnak.

Sterzinger klasszikus vizsgálata (1928): A k.sz-eknek felolvastak egy történetet, miközben egyjegyű számokból álló oszlopokat kellett összeadniuk. Ezután le kell írniuk, amire a történetből emlékeznek. A két teljesítmény százalékos eredményeinek mértani közepét vette. Csoportjának áltagértéke 0.6. (Dambach hasonló tesztekkel néhány 1 fölötti mutatót is kapott, amely azt jelenti, hogy egy feladatot jobban végeztek a másikkal kombinálva, mint anélkül.

A megosztott figyelmi feladatban a teljesítményt 3 tényező befolyásolja leginkább: a feladatok hasonlósága, a feladat nehézsége, és a gyakorlás.

A feladatok hasonlóságának több fajtája lehet: Két feladat között akkor lép fel interferencia, ha 1. Ugyanabban a modalitásban szerepelnek az ingerek, 2. a feladatok a feldolgozás ugyanazon szakaszait alkalmazzák, 3. hasonló emlékezeti kódokra támaszkodnak, 4. a válasz hasonlósága is fontos. Kritika: Hiányzik a hasonlóság kielégítő meghatározása és mérése.

A gyakorlás hatása: Spelke, Hirst és Neisser (1976) vizsgálata során két diák négy hónapon keresztül feladatokat gyakorolt, pl.: novellákat olvastak, és ugyanakkor diktált szavakat írtak le. A kutatók szerint a figyelem igazi megosztását valósították meg, képesek voltak egyidejűleg jelentést kivonni abból amit olvastak, és abból amit hallottak. Az eredmények többféle értelmezése lehetséges: 1. A diktálásos feladat automatikusan történt, így csak kevéssé vette igénybe a kognitív rendszer kapacitását. - cáfolat: A személyek értették amit írtak. 2. Az olvasás és az írás között a figyelem gyorsan váltakozott. - cáfolat: Ez csak akkor lenne lehetséges ha az olvasott szöveg egyszerű lenne, tele redundanciával, de kevésbé redundáns szövegnél is jó volt a teljesítmény. Későbbi kutatások: Az olvasott feladat igen nagy rugalmasságot biztosít a személyek számára abban a tekintetben, hogy mikor figyeltek az olvasott anyagra. Ez lehetővé teszi a figyelem folyamatos váltakozását, jobban, mint egy olyan feladatban, ahol pillanatról pillanatra ellenőrzik a személy feldolgozási tevékenységét.

A fenti kutatásra nem egészen igaz, hogy kellő gyakorlással a teljesítmény romlása kiküszöbölhető, mivel amikor a személyt egyedül a diktálási feladatban ellenőrizték, akkor kevesebb mint a fele hibát ejtette, mint az egyidejű feladatnál.

A gyakorlás miért segít? 1. A személyek új stratégiákat fejlesztenek ki az egyes feladatok elvégzéséhez, melyek minimálisra csökkentik a feladatok közötti interferenciát. 2. A gyakorlat függvényében csökkenhet az igénybevétel, mellyel a feladat a figyelmi, vagy már központi erőforrásokat megterhel. 3. Míg kezdetben a feladat számos specifikus feldolgozási erőforrást igényelhet, a gyakorlat gazdaságosabb működési módokat tesz lehetővé, melyek kevesebb spec erőforrásra támaszkodnak.

A feladat nehézsége: A nehézség fogalma eléggé homályos, és a hatása két egyidejű feladat esetében nem mindig felel meg a várakozásoknak. Ennek egyik oka - Norman és Bobrow (1975) - Vannak adatkorlátozott és erőforráskorlátozott folyamatok. Az előbbinél a feladatra fordított erőforrások mennyiségének növelése javítja a teljesítményt. Az utóbbinál a probléma az ingerek gyenge minőségében vagy a memóriában lévő elégtelen információban rejlik. Ha az egyik feladat nehézségét növeljük, a teljesítmény a másik feladatban csak akkor romlik, ha többleterőforrásokat mozgósítunk a nehezített feladat számára, ha adatkorlátozottságról van szó, akkor más eredmények.

Az erőforrások igénybevétele két egyidejűleg végzett feladat esetén nem egyezik meg annak az összegével, amit a két feladat külön-külön végzése jelent, mert ha egyszerre két feladatot kell végezni, az gyakran új igényeket jelent a koordináció és az interferencia elkerülése szempontjából.

Elméleti magyarázatok: Központi kapacitás vs. modularitás

Az egyik lehetséges magyarázat: Létezik egy központi feldolgozó, amely tevékenységek széles körében alkalmazható, és szigorúan korlátozott kapacitással rendelkezik. Az, hogy két feladatot milyen sikerrel tudunk egyszerre végezni, attól függ, hogy a feladatok mennyire veszik igénybe a korlátozott erőforrásokat. Ha a két feladat összesített igényei nem mennek túl a teljes központi kapacitás erőforrásain, akkor nem lép fel interferencia, ha túllépnek, akkor teljesítményromlás van. A teljesítményeket a komplementaritás elve határozza meg, (Norman és Bobrow, 1975) mely szerint ha növeljük a felhasznált erőforrásokat az egyik feladat számára, akkor ez arányos csökkenéssel jár a rendelkezésre álló erőforrásokban a másik feladat esetében. Ezek az elméletek a feladatok nehézségi szintjét a központi erőforrások igénybevételének függvényében határozzák meg. De, a nehézség hatását sokszor elmossák valójában a feladatok közötti hasonlóságból eredő hatások. Ennek hatására sok szakember a központi figyelmi rendszer puszta létezését is tagadja: pl.: Allport 1980.

Kognitív neuropszichológiai álláspont : A feldolgozási rendszer moduláris, azaz számos viszonylag független feldolgozóból vagy modulból áll. A rendszer sok specifikus feldolgozási mechanizmust tartalmaz, két feladat közötti hasonlóság mértéke fontos, mivel a hasonló feladatok versenyeznek ugyanazokért a modulokért, így kölcsönösen interferenciát hoznak létre, míg az eltérő feladatok eltérő mechanizmusokat alkalmaznak.

A két fenti elmélet szintézisére törekszik Baddley (1986), Norman és Shallice (1980). A különböző folyamatok hierarchiába szerveződnek. A központi feldolgozó a hierarchia tetején helyezkedik el, ez koordinálja a viselkedést. E szint alatt specifikus feldolgozási mechanizmusok vannak, melyek egymástól viszonylag függetlenül működnek.

Automatikus feldolgozás

Bizonyos feldolgozási tevékenységek hossza gyakorlás eredményeképpen nem veszik igénybe a központi feldolgozót, azaz automatikussá válnak. Az automatikus folyamatok gyorsak, nem csökkentik a kapacitást más feladatok számára, nem hozzáférhetőek a tudat számára, elkerülhetetlenek, azaz mindig megjelennek, ha egy inger jelen van.

Shriffin és Schneider (1977) elmélete : Megkülönböztetik a szabályozott és az automatikus folyamatokat. A szabályozott folyamatok: korlátozott kapacitással rendelkeznek, figyelmet igényelnek, és rugalmasan alkalmazkodnak a változó körülményekhez . Az automatikus folyamatoknak nincsenek kapacitás-korlátaik, nem igénylenek figyelmet, és nagyon nehezen módosíthatóak, ha már egyszer megtanultuk őket.

Kísérlet: A személyek néhány betűt memorizálnak (memóriahalmaz), utána egy képernyőn néhány elemet mutattak, el kellett dönteni, hogy ezek között szerepeltek-e a memóriahalmaz egyik eleme. Az összekapcsolás módját variálták: konzisztens összekapcsolásnál csak mássalhangzókat használtak a memóriahalmazban, és csak számokat disztraktorként a képernyőn - így a személyek tudták, hogy a képernyőn megjelenő mássalhangzónak a memória halmaz elemének kell lennie. A változó összekapcsolás i feltételben a számok és a mássalhangzók vegyesen alkották a memóriahalmazt, és a képernyő disztraktor elemeit. Az elemek száma nagy hatással volt a döntési sebességre a változó feltételben - szabályozott folyamatok. A konzisztens összekapcs. feltételben semmilyen hatása nem volt az elemek számának - automatikus folyamatok - ezek tanulás során fejlődtek ki. (2100 próba). Ezek gyorsabbak és hatékonyabbak, mint a szabályozottak, de rugalmatlanságuk ronthatja a teljesítményt, ha változás áll be a környezeti feltételekben. Amikor fordított konzisztens összekapcsolásra váltottak, akkor 1000 próba kellet, hogy a teljesítmény visszatérjen a kísérlet elején mutatottra.

A figyelmet sikeresen meg lehet osztani, ha automatikus folyamatokat alkalmazunk, de a fókuszált figyelem esetében a szabályozott folyamatok meg tudják akadályozni a nem kívánt feldolgozást, az automatikus folyamatok rontják a teljesítményt, mivel automatikus válaszok jönnek létre a figyelmen kívül hagyandó ingerekre.

Kritika: Az, hogy a gyakorlat automatikus tevékenységhez vezet, még nem mondja meg, hogy ugyanazt végezzük-e sokkal hatékonyabban, vagy teljesen új folyamatokat alkalmazunk-e a tevékenység során. Cheng szerint a fenti eredmények nagy része a feladat újrastrukturálásán alapul.

Norman és Shallice (1980) elmélete: A működésnek 3 szintjét különítik el: 1. Teljesen automatikus feldolgozás, melyet sémák szabályoznak, azaz szervezettek; 2. részlegesen automatikus feldolgozás, mely akaratlagos irányítás és tudatos szabályozás nélküli versengési tervet tartalmaz, amely arra szolgál, hogy a sémák közötti konfliktusokat feloldja; kiválasztja a sémák közül azt, amely legjobban megfelel a környezetnek, és az érvényes prioritásoknak. Ezeknek jobban tudatában vagyunk, mint a teljesen automatikus folyamatoknak. 3. ellenőrző figyelmi rendszer akaratlagos szabályozása. Ez a döntéshozatalban és a hibaelhárításban játszi szerepet, és új helyzetekben rugalmas válaszokra ad lehetőséget.

Logan (1988) automatikusságelmélete: A fenti elméletek nem fejtik ki, hogy miért van a gyakorlatnak ilyen hatása, Logan erre is magyarázatot ad. Szerinte 1. Külön emléknyomokat tárolunk minden alkalommal, amikor egy ingerrel találkozunk, és feldolgozzuk. 2. A gyakorlat ugyanazon inger esetében azzal jár, hogy egyre több infot tárolunk az ingerről. 3. A tudásbázis növekedése lehetővé teszi a releváns info gyors, erőfeszítésmentes előhívását. 4. A működés automatikus, amikor korábbi megoldásokat egyetlen lépéssel, közvetlenül előhívunk, gyakorlás hiányában, gondolkodás, szabályok alkalmazása szükséges. A gyakorlatban kezdő teljesítményét tehát a tudás hiánya, és nem az erőforrások hiánya korlátozza, csak a tudásbázis változik a gyakorlattal.

Az orientáció

Pavlov: Ha valamilyen új inger jelenik meg, akkor az állat az ingerlés felé fordul, fülét hegyezi, tájékozódik. Ez a ``Mi ez?' reflex, ami az új ingerekre azonnal megjelenő feltétlen reakció.

Szokolov (1960): Orientációs reakciónak nevezte ezt. Ennek funkcionális sajátossága, hogy fokozza a szervezet érzékenységét. A reakcióhoz szenzoros, motoros, és vegetatív változások egyaránt tartoznak, jellegzetesen megváltozik az agyi elektromos tevékenység. Meg kell különböztetni a védekezési reakciótól, ezt az érzékenység csökkenése jellemzi. Mindkét reakciónál növekszik a szimpatikus idegrendszeri dominancia, a bőr elektromos ellenállása csökken, a pupilla mérete nő, az agyi elektromos tevékenylégben deszinkronizáció van. De különbség van a periferiális keringési válaszokban: a védekezési reakciónál általános vazokonstrikció, az orientációs reakciónál a fej területén vazodilatáció van. A megrezzenési (startle) reakciótól is meg kell különböztetni, ennél és a védekezésinél a szívritmus növekszik, az orientációs reakciónál a szívritmus csökken . Itt az imput folyamatok serkentődnek, míg a védekezésinél az output folyamatok.

Szokolov modellje: A szenzoros imput az elvárt ingerlések alapján kialakult mentális modellel kerül összehasonlításra. Az összehasonlító egység (komparátor) működését a hippokampus funkciójának tekinti. Ha össze-nem-illés van, akkor jön létre orientációs reakció, melynek nagysága arányos az össze-nem -illés mértékével. A szenzoros imput a kéregbe kerül, és kollaterálisokkal a fromatio reticularisba. Így létrejönnek a vegetatív és szomatikus változások, és az ingernek megfelelő specifikus válaszok. A retikuláris hatások fokozzák a feldolgozó rendszer érzékenységét. Ha az inger ismétlődik, neurális modell alakul ki, és gátló működések megszüntetik az orientációs reakciót. Az orientációs reakció ismétlések hatására való csökkenése a habituáció.

Grastyán ('60-as évek): állatkísérletek. A hippokampus elektromos aktivitását regisztrálták, a hippokampus téta aktivitását az orientáció megbízható indikátorának tekintették. Az állatnak megszokott lakóketrecében új ingert mutattak - nincs OR. Más apparátusban táplálkozási illetve elhárító feltételes reflexek kondicionálásánál használt feltétlen ingereket mutatták az állatnak megszokott lakóketrecében - nincs OR. Amikor az egyik falon volt a táplálkozási kondicionálás jelzése, a másikon az elhárítási jelzés, és ezeket felcserélték, akkor az állat viselkedéses és agyi mutatók szerint is OR-t mutatott. Ezek szerint az OR a kialakult mentális modellek konfliktusának az eredménye.

Naatanen kísérlete (1978): A személyek fülhallgatón keresztül hosszú sorozatokban azonos hangingereket hallottak, ezalatt könyvet olvastak, vagy szelektíven figyelték a másik fülbe jövő ingereket. Amikor a hangsorozatban kissé eltérő hang jelent meg, akkor frontális területen 170 ms latenciával egy újabb negativitás jelenik meg. (A figyelt fül ingereit a nem figyelt fül ingereitől az eseményhez kötött potenciálok regisztrálásakor a feldolgozási negativitás különbözteti meg.) Ezt össze-nem-illési negativitás nak nevezte, és a neurális modelltől való eltérés indikátoraként értelmezte, ugyanis a modellt kialakító sztenderd ingerek hiányában ez az összetevő nem jelenik meg. Az eltérés detekciója tehát automatikus, létrejöttének nem feltétele, hogy a személy felfigyeljen az inger eltérő voltára. Az összemérésben szereplő reprezentáció a szenzoros akusztikus raktározás, azaz az echoikus emlékezet. Ezt bizonyítja, hogy az ingerek közötti intervallum növekedése esetén az össze-nem-illési negativitás redukálódik. A neuronális modell azonban nemcsak szenzoros, hanem kognitív eredetű is lehet. (Amikor a szabályszerűen növekvő számsorban egy hibát találunk, az OR-t vált ki.) Az OR indikátorai megjelennek akkor is ha a személy nem figyel fel a változásra, tehát az inger nem szignál értékű. Szignál ingerek esetében azonban az orientációs változások eltérnek a nem szignál ingerek esetében tapasztaltaktól.

Az OR-t az ingerek bonyolultsága is befolyásolja. Minél összetettebb, komplexebb egy inger, annál nehezebben épül ki az ingernek megfelelő modell, tehát annál hosszabb lesz ez orientációs periódus, annál később habituálódik.

Az orientációt olyan ingersajátosságok váltják ki, mint az újdonság, az ingerek bonyolultsága a részek össze-nem-illése, melyeket Berlyne kollatív sajátosságoknak nevez.

Az orientáció és ennek nyomán a viselkedéses irányító hatás, a kíváncsiság és az exploráció jelenségeinek kiindulópontja.

Irodalom: Cziegler: A figyelem kognitív pszichológiája 120-136 old.

Woodworth - Schlossberg: 117-120 old.

Eysenk - Keane : Kognitív pszichológia: 120-135 old