Szociálpszichológia 2

szociálpszichológia:

a pszich. azon ága, amely a személyek egymásra gyakorolt hatásának elemzését helyezi a figyelem középpontjába. Az ember társas társ.-i term.-éből kiindulva a ~ ezt a hatást igen széleskörűen értelmezi, számolva azzal, hogy a befolyásolás az élet csaknem minden színterén állandóan hat. G. Allport ált.-an elfogadott definíciója ezt a sokrétű hatást a következőképpen ragadja meg: a ~ azt vizsgálja, hogy az emberek gondolkodását, viselkedését és érzéseit hogyan befolyásolja mások tényleges, elképzelt vagy mögöttes jelenléte. Más szerzők (Cartwright és Zander, Kelley és Thibault, Fogács J.) a ~ tárgyát inkább a személyközi kölcsönhatás, az interakciók és a csoportviselkedés tanulmányozásában ragadják meg. Az érzések és a viselkedés nemcsak mások jelenlétében, pl. csoporthelyzetben módosulhatnak (tényleges jelenlét), de akkor is, amikor egy másik személy reagálásának elképzelése befolyásolja a cselekvést (mögöttes jelenlét), amikor egy szabály irányítja a tetteket, vagy amikor a műélvező kulturális ismereteit felhasználva értékeli a műalkotást (implikált jelenlét). Sokan úgy tekintik (pl. O. Klineberg), hogy nincs is más pszich., csak ~, mert az ember lelki jelenségeinek mindegyikét befolyásolja társ.-i term.-e (pl. az olyan alapvető szükségletkielégítő cselekvés, mint az evés sem független a kultúrától, van, ahol földre ülve és kézzel esznek, van, ahol elegánsan terített asztalnál). A ~ tehát nem határolódik el élesen a pszich. más területeitől, az ált., a fejlődés- és a személyiségpszich.-tól, de érdeklődésének középpontjában mindig a társas lény áll, a társakra és a társ.-ilag fontosnak tartott tárgyakra vonatkozó megismerés és motiváció, a szabályok és normák tanulásának szabályszerűségei, a társ.-ba való beilleszkedés folyamata és nehézségei, a társas készségek és jártasságok. Hidat ver a szociológia és a pszich. között is, amikor a viselkedés társ.-i gyökereit, a társ.-i érintkezés szabályszerűségeit, a csoport-hovatartozás hatásait, a kultúra meghatározó szerepét keresi. A ~ egyes irányzatai és művelői között vita van abban a kérdésben, hogy a ~ elsősorban a társ.-i alakzatokat (nemzetet, tömeget, csoportot), az egyént (annak társas term.-ét) vagy az egyének között zajló interakciók szabályszerűségeit tekintse-e vizsgálata tárgyának. A pszich.-i nézőpont és eszköztár azonban elsősorban, de korántsem kizárólagosan az egyéni megközelítésnek kedvez. Az első két olyan nagyobb lélegzetű mű, amely címében is a ~ megnevezést használja egy időben, 1908-ban jelent meg, szemléletükben azonban lényegesen különböznek. W. McDougall nézete szerint (Introduction to Social Psychology. London, 1908.) a társas viselkedés különböző ösztönök működésének eredménye (pl. menekülési, önalávetési, nyájösztön), ezek kombinációjára és a hozzáfűződő érzelmek dinamikájára épül rá a szociális viselkedés minden formája. E. A. Ross viszont nem az egyén belülről jövő motívumait, hanem a társas-társ.-i környezetet tekinti a szociális viselkedés fő irányítójának, az interakciók okát és a term.-ét arra vezeti vissza, hogy az egyén mások által befolyásolható, hajlamos mások utánzására és a konformitásra. Néhány évvel korábban, 1895-ben szintén egy időben jelent meg az a két másik mű, amelynek fókuszában elsőrendűen fontos ~i kérdés, a befolyásolhatóság áll: az olyan állapotokra kerestek magyarázatot, amelyekben az egyének szélsőségesen befolyásolhatóvá válnak; szuggesztió áldozataivá lesznek, egy eszme vagy egy személy kizárólagos hatása alá kerülnek, kritikai érzékük megszűnik és jellemükkel ellentétes módon cselekednek. Ezeket tömegjelenségeknek nevezték el, a tömeg az egyén primitív és irracionális tendenciáit hozza felszínre, a tömegember rohamos elterjedése pedig a civilizáció hanyatlását eredményezi (G. Le Bon: A tömegek lélektana. Bp. 1994.; A. Sighele: Psychology des sectes. Paris.). Az első ~i kísérletek ugyanerre az időszakra estek (Triplett, 1897), és arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen változások mennek végbe az egyén teljesítményében más emberek jelenlétének hatására. Megállapították, hogy a társak jelenléte növeli a teljesítményt (szociális facilitáció), és a csoportmunka sokszor eredményesebb az egyéninél, isk.-i helyzetben viszont kimutatták a túlzott versengés negatív hatásait is (A. Mayer, 1903). A ~ tematikus és szemléleti gyökereit már korábbi filozófiai és szociológiai elképzelésekben is meglelhetjük. ~i kérdésekkel az ókori filozófusok is foglalkoztak, de a tud.-ág megszületését Auguste Comte (1798–1857) munkásságából eredeztetik, aki szükségesnek tartotta egy olyan tud. megalapítását, amely az ember lényegét (az individuális „morált”) annak közösségben való fejlődésében képes megragadni. A XIX. sz. végén–XX. sz. elején a filozófusok még többnyire egydimenziós magyarázatokat kínáltak az ember társas term.-ének leírására. Az örömelv ( hedonizmus) képviselői szerint az emberek összes cselekedetét egyedül saját örömük biztosítása motiválja, együttérzés és szimpátia nem létezik (J. Bentham, J. S. Mill, H. Spencer ). Egy másik irányzat hívei a hatalom megszerzésének vágyát tekintették az emberi viselkedés alapvető mozgatórugójának, szerintük a hatalom megszerzése azért fontos az egyén számára, mert a többi egyén is hasonlóképpen hatalomra tör, s ez ellen csak a nagyobb hatalom birtoklásával lehet védekezni (F. Nietzsche, B. Russell, A. Adler). Ebben a rendszerben is mindenki a maximális jót kívánja a maga számára, altruizmus tehát nem létezik. Ezekkel az elképzelésekkel szemben mások az együttérzést (szimpátia) tekintik a társas lét alapjának (P. Kropotkin, M. Scheler, Giddings). Szerintük a mások érzelmi állapotába való belehelyezkedés képessége, az érzelmek és a cselekvések átvételének hajlama egy alapvető szociális ösztön jelenlétére utal, amely megmagyarázza az utánzás és a befolyásolás ált. tendenciáját is. Az együttérző viselkedésnek vannak alacsonyabb rendű (pl. a komikus filmen együtt nevető moziközönség) és magasabb rendű (altruizmus és filantrópia) formái is. A racionalizmus és az irracionalizmus képviselői abban a kérdésben állnak szemben egymással, hogy az ember környezetének józan mérlegelése alapján képes-e cselekvéseit szabályozni, és ennek alapján döntéseket hozni, vagy a gondolkodási és ítéletalkotási tevékenység csupán látszat (racionalizáció), és a viselkedést valójában az érzelmek, ösztönök és a vak akarat irányítják. A tud. pszich. előretörésével a pszich.-i irányzatok felhagytak az egytényezős magyarázatokkal, az előbbiekben vázolt elképzelések azonban továbbélnek az egyes irányzatok alapjául szolgáló emberképekben. A szociális behaviorizmus (G. H. Mead, F. Allport) a viselkedés szabályozásában meghatározónak tartja a jutalom és büntetés szerepét (az egyént az örömelv mozgatja). A személyiség kialakulását a külső hatások eredményének tekinti, és úgy véli, hogy az egyén befolyásolásának sikere csak a jól megválasztott módszereken múlik. Az alaklélektan ~i vonulata azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a társ.-ban élő ember hogyan próbálja az őt körülvevő világot megérteni és megmagyarázni. A világ értelmezéséhez és az ésszerű cselekvések kiválasztásához hozzájárul a társak viselkedése mögött álló okok megfejtése is. Az ember olyan „naiv tudós”, aki ugyan nem mindig egészen pontosan, de meghatározott szabályok szerint alakítja ki nézeteit az őt körülvevő mindennapi történésekről. Az alaklélektani irányzatot fejlesztette tovább K. Lewin is, mezőelmélet e szerint a viselkedés valamilyen szükségállapot nyomán keletkezett feszültség feloldására irányul, és a megfelelő cselekvés kiválasztását alapvetően meghatározza, hogy a személy milyen feszültségcsökkentési lehetőségeket észlel környezetében. A viselkedést tehát a külső környezet és a belső állapot együttes figyelembevételével lehet csak értelmezni. A pszichoanalitika i irányzat ( pszichoanalízis)a személyiség és a kultúra kialakulásáról szóló magyarázataival hozzájárult olyan ~i jelenségek leírásához, mint a tömegjelenségek, a nemzeti karakter, az előítéletek, és az agresszió. A kognitív megközelítés a bonyolult társas viselkedést a kognitív folyamatok leírása révén kívánja megmagyarázni, azokat a folyamatokat próbálja feltárni és modellezni, amelyek révén a társas életben szerepet játszó történésekről képet alkotunk. Mivel az információk befogadása nem automatikusan és passzív módon történik, az információfeldolgozás stratégiájának tanulmányozása magyarázatot kínál arra, hogyan értelmezzük mások cselekedeteit, a szociális kapcsolatokat és a társas epizódokat.